Hirdetés

VIA KT133A: robog tovább

Az alaplapgyártók kohóiból sorra gurulnak elő a legújabb VIA chipset-tel szerelt lapok: tegnap az Asus, előtte az MSI és a Soltek, ma pedig a Gigabyte és az Abit bejelentéséről hallani. Mindkét gyártó ismert és elismert versenyzője a hazai mezőnynek, ezért hát a figyelem.

A Gigabyte, miután kihozta a világ első DDR-es lapját, ahogyan ők nevezik, most ott tart, hogy kicsit újrafogalmazza magát, és a lapgyártásról alkotott elképzeléseit, hiszen alaplapjai, a dual bios-tól eltekintve, nem épp a kilométeres fícsörlistával arattak eddig. Tobzódás az FSB-kben, szorzóállítás, és vcore állítgatás, ezekkel újítana, úgy globalice, elsőként rögtön a GA-7ZXR nevű lap esetén, amely a rev 2.1. címkét kapja hamarost. Ez nemcsak a KT133A-s chipset supportját jelenti, hanem az előbb emlegetett turbósítást is, de főleg dib-switch-ekre bízva.

Az Abit sem maradhatott le, KT7A és KT7A-RAID, kezdhetjük szokni a neveket. Akár DDR 133-as FSB, a RAID-es verzión akár 8db IDE eszköz támogatása, és a már megszokott Abit-os fícsörrengeteg fogadja majd a vásárlót: SoftMenu III, aktívhűtött North Bridge, PC'99 szerint színrefújt portok, miegyéb. A 4x AGP(Pro?) slot, a 6db PCI, és az 1db ISA már magától értetődik, mely utóbbit, az Intel "hasonló", officiell 133-as FSB-t hozó 815E-s lapjairól igencsak hiányolunk.

Lassan kezdenek tehát elfogyni a gyártók, már ami az ominózus VIA chipset-re történő lapalapozást illeti, aki számít, már szinte mind bejelentett. Vagy kihagytunk volna valakit? :)

  • Kapcsolódó cégek:
  • VIA

Hirdetés