Hirdetés

Vesztésre állunk a robotok elleni harcban

Távol álljon tőlünk, hogy pont az új amerikai elnök politikai irányvonalát emeljük ki, hiszen a fejlett világban nagyon sok helyen okoz gondot a viszonylag alacsony felkészültséget igénylő munkahelyek külföldre, olcsóbb munkaerővel rendelkező országokba vándorlása. Tipikus példája ennek nyilván a Kínában készülő iPhone és újabban a Mexikóban készülő amerikai autó, de ezeket a munkahelyeket nemcsak a bérek közötti különbség miatt lesz nehéz visszahozni, hanem a robotok megjelenése okán is.


(forrás: Kuka) [+]

A folyamatot most éppen egy kínai gyár, a telefonokat is gyártó Changying Precision Technology Company illusztrálja, amely nemrég még 650 embert foglalkoztatott – ez a szám csökkent nemrég 60-ra. A maradék 590 állást immár robotok töltik be (nyilván elsősorban a kétkezi munkásoktól váltak meg), és a cég ügyvezetője szerint az arány a jövőben 20-630-ra változhat. A robotok alkalmazásával ráadásul nemcsak a bérköltség csökkent, hanem 250%-kal nőtt a termelékenység és 80%-kal esett vissza a selejtek száma is. Ezek számok pedig igen elgondolkodtatóak a jövőre nézve.

Azóta történt

  • Adózzanak a robotok!

    Jönnek a robotok, és elveszik a munkánkat! A megoldás? Vessünk ki rájuk adót! A Bill Gates által támogatott ötlet persze nem ennyire egyszerű, és vannak benne buktatók is.

  • Távolból is szórakoztathatjuk házi kedvenceinket

    Pebby a neve a legújabb, házi kedvenceink távoli szórakoztatására szolgáló távirányítható eszköznek.

Előzmények

  • A robotok kora még csak most jön

    Rövid időn belül extrém növekedés várható az értékesített robotok piacán, amely a high-tech fejlesztéseket mindennapivá teszi.

Hirdetés