Hirdetés

Variációk SocketA-ra: Iwill KK266-R

Nemrég volt szerencsénk közelebbről is megismerni az Iwill addig legutolsó athlon-os lapját, a KV200-ast. Bár az Iwill akkor először kóstolt bele a K7-es tortába, sejthető volt, hogy ez csak a kezdet, és a KT133-as chipset után, hamarosan a KT133A-t is viszontlátjuk majd Iwill lapon.

Ugyan nem az elsők között, de azért még időben, január 15-én, végre az Iwill is felvette a kesztyűt, és lapot jelentett be, természetesen a KT133A chipset köré épülőt, KK266(-R) néven. Az Iwill eddigi gyakorlata szerint járt el most is, és mint ahogy övé volt anno az első SocketA-s RAID-es lap, most is két verziót hozott ki, amelyek közül az egyik persze itt is az AMI RAID vezérlőjét hordozza.

A lecserélt North Bridge ("KT133A") és a szintén megújult South Bridge (VT82C686B) köré épülő lap egyébként még mindig nem számolt le az ISA slot hagyományaival, legnagyobb örömünkre, amely egyébként sok gyártó hasonló lapjáról már nem mondható el. Emellett hozza azokat a standard fícsöröket, amit egy ilyen lapnak hoznia kell: 4x-es AGP, ATA100 támogatás, akár 133-as FSB, egész 1.5GHz-ig CPU támogatás.

Ezeken felül még érdemes megemlíteni az Iwill Microstepping című MHz-enkénti FSB léptetését (persze BIOS-ból, és most már egész 200MHz-ig!), ami igen kellemes eszköz, bár ha a Vcore állításra most sem lesz majd lehetőségünk, kicsit szomorúak leszünk. Szintén nem maradt le a hardveres hangtámogatás, amit már a KV200 esetén is remek alternatívának neveztünk. (erről kicsit bővebben szól cikkünk..)

Azóta történt

Hirdetés