Hirdetés

Változó lapjárás: a Q1 mérlege

Egy hosszabb tudósítás erejéig oldalunk is beszámolt az MSI február végi Westend Hilton-os happening-jéről, aki esetleg elmulasztotta volna, a régebbi hírek közt megleli. Akkor az MSI terveit látva még a szánk is tátva maradt, mert igencsak impozáns fejlődést prognosztizáltak, lépten-nyomon az ASUS-t emlegették, meg a lassan-lassan semmivé olvadó különbséget, már ami kettejük közt még megmaradt. És mindezt januári adatokkal megtámogatva (első az MSI), bár a forrásnak megjelölt digit-life.com ilyetén hitelességét mi nem tudtuk ellenőrizni.. 980k lapról szóltak a számok.

Ám látva az első negyedév mérlegét, mi már kicsit szkeptikusabbra vettük a figurát, hiszen az MSI ("the stability company") csupán a harmadik (2.8 millió), ami persze nem feltétlen kéne, hogy rosszat jelentsen, azonban az ASUS (3.9 millió) és az ECS (Elitegroup/3.2 millió) várt, ill. már elért eredményei elég "aggasztóak", ugyanis azt vetítik előre, hogy az MSI meg is marad ezen a helyen. (ráadásul a cég havi eladásai is stagnálni látszanak, 1 millió db-os kibocsátás körül, amíg a két legnagyobb rivális rendre 1.3+ -os eredményeket produkál) Azonban még ez a harmadik helyezés sem feltétlen végleges (hogyan is lehetne..), mert a Gigabyte is igyekszik (2.7 millió), sőt, alig-alig marad csak el a Microstar-tól, aki amúgy arról volt híres ezidáig, hogy "radikálisan" túlteljesítette a kitűzött célokat.

Ha idén sem szeretne szégyent vallani, az MSI-nak ismételten valami ilyesmit kéne bemutatni, bár az ASUS 18 milliós tervezett eladása az MSI hasonló adatának a 1.5x-ese, és az ECS is mintegy 25%-kal több lap eladására lát esélyt, nem beszélve arról, hogy még a Gigabyte is jobban bízik a piacban és saját magában.. Persze ezek az előzetes elvárások még nem jelentik azt, hogy ennyi lap okvetlen gazdára is talál, azonban általában jó irányba mutatnak a tendenciát illetően.

Mindenesetre az MSI az első helytől még igencsak távol tanyázik, és ha az (első hely) ki is kerülne az ASUS kezei közül, akkor is csupán az ECS-ig jutna, másra mi nem látunk esélyt..

Hirdetés