Hirdetés

Nem kezdett jól az ultrabook

Az Acer és az ASUS ultrabookjait már több helyen is meg lehet vásárolni, de a DigiTimes információi szerint egyelőre nem valami nagy a kereslet. Az előzetes tervekben mindkét vállalat 200-300 ezer termék leszállításával számolt az év végéig, de az iparági források szerint ebből csak százezer valósulhat meg, ami a relatíve magas árazásnak tudható be.

Az elemzők szerint az ultrabook a következő évben sem fogja megmozgatni a tömegek fantáziáját. A termékek általánosan jobb minősége kétségtelen, de a vásárlók többsége egyre kevesebb figyelmet fordít a mobil gépek jó külső vázára, így elsődlegesen az ár szerint választanak. Ennek megfelelően a tömeges kereslet továbbra is a 400 és a 600 dollár közötti, a megjelenés és a felhasznált anyagok tekintetében átlagosabb, de még mindig elég jó notebookokra korlátozódik.

A kezdeti nehézségek persze semmit sem jelentenek. A hírek szerint a következő év tavaszára az ultrabookok a teljes notebookpiac 10%-át tehetik ki, míg az év végére 20-30%-os is lehet az utolsó negyedéves részesedés a Windows 8 bemutatása után.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés