Hirdetés

Újabb belépőszintű dSLR vázzal erősít a Sony

Az A450 az 1000 USD alatt kapható konkurensekkel szemben indul majd versenybe. Az A450 esetében is ugyanarról a 14.2 MP felbontású CMOS szenzorról beszélhetünk, mint ahogyan az A550 megjelenésekor is tettük. Jelentős különbség azonban, hogy az új modell nélkülözi a gyártó okos és gyors AF-et is támogató élőkép funkcióját. Szintén kimaradt a forgatható LCD kijelző, helyette egy 2.7"-os fix kijelzőt találhatunk a váz hátoldalán (ez a megjelenítő egyébként az A230-ból már ismerős lehet).

A Sony DSLR-A450
A Sony DSLR-A450

Az A450 ugyanazt a kategóriát hivatott meghódítani, mint az A2xx illetve A3xx szériás társai, ám ez a modell sokkal jobb ergonómiai jellemzőket örökölt a palettán felette álló gépektől, és az akkumlátorát is nagyobb modellszámú testvéreitől kapta. A megnyirbált funkciólistának köszönhetően a váz a tesztek során több mint ezer képet készített egy töltéssel, ami ebben a kategóriában igencsak jónak számít. Bízzunk benne, hogy a cég nem tervezi több hasonló kategóriájú váz bejelentését, mert már ennyi gép is könnyen összezavarhatja a felhasználókat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés