Hirdetés

Tévés hírek a nagyvilágból

Egy tavalyi felmérés szerint a Sharp a japán piacon 54,4 százalékos piaci részesedéssel bír az LCD tévék szegmensében, azaz nem túlzás kijelenteni, hogy a vállalat uralja ezt a szektort a szigetországban. A márciusban véget érő üzleti évben 15 millió értékesített készülékkel számoltak, amelyet már korábban sikerült elérni, így a cég kilátásai igencsak rózsásak voltak.

Olyannyira, hogy Mikio Katayama a konszern elnöke azt is kijelentette, hogy jövőre minimum tíz százalékos növekedés a cél, de jobb eredmény elérését sem tartotta kizártnak. Az országot megrázó, Richter skála szerinti kilences erősségű földrengés azonban minden bizonnyal keresztülhúzza a számításaikat. A károk mértéke meghaladja a 185 milliárd dollárt emellett veszélybe került a nyersanyag utánpótlás is, illetve a fukisumai atomerőmű sérülése miatt energiaválság alakulhat ki. A legoptimálisabb becslések is arról szólnak, hogy az ország csak a jövő év végén kezdhet el kilábalni ebből a sokkból. Ez a Sharpot igen érzékenyen érintheti, hiszen a vállalat elsődleges piaca Japán, és bár Észak-Amerikában is erős pozíciókkal bírnak, nem valószínű, hogy ez a régió képes lenne olyan eredményeket produkálni, ami feledtetné a kiesést.

A természeti katasztrófa a japán cégeket erősen sújtotta, ám a két nagy koreai óriás könnyen lehet, hogy jól jön ki ebből az egészből. A Samsung a jelek szerint nem bízza a dolgokat a véletlenre, és bejelentették, hogy Dél-Koreában már el is indították saját, háromdimenziós tartalmak streamelését lehetővé tevő szolgáltatásukat. Mint ismeretes, a 3D-s megjelenítők elterjedésének egyik legnagyobb gátja, hogy egyszerűen nincs igazán mit nézni rajtuk. Akad néhány film, sőt vannak tévécsatornák, amelyek 3D-s műsorokat is sugároznak, azonban egyelőre mindez kevés.

A Samsung a jelek szerint megelégelte a tartalomszolgáltatók bénázását, és 3D VOD néven saját, széles választékot nyújtó szolgáltatást indított, amely természetesen a Samsung tévéken keresztül érhető el. A felhasználó Full HD felbontású 3D-s tartalmakat tölthet le készülékére, így nincs kiszolgáltatva a műsorszolgáltatók kénye kedvének, és filmek után sem kell rohangálnia. Jó hír, hogy a vállalat bejelentése szerint a koreai bevezetést követően rövid időn belül Észak-Amerikában és Európában is elérhető lesz ez a szolgáltatás.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés