Hirdetés

Tömeggyártásban a SiS 745!

Történt ugyanis, hogy valamikor ősszel a SiS bejelentette a SiS 745-ös chipsetet, mely - folytatva a SiS 735-ös hagyományait - AMD processzorokhoz készült, egyetlen chipből állt (azaz olcsó lapok építhetők köré), DDR333 és integrált IEEE-1394 Firewire támogatással bírt. Első olvasásra igen erős ellenfélnek tűnt, és úgy láttuk, hogy a VIA (és az nVidia) felkötheti a gatyáját... leginkább azért, mert már - saját tesztjeink szerint is - a SiS 735 sem teljesített rosszul.

Az óra azonban nem állt meg, és hosszú hónapok után is csak egyetlen lapról olvashattunk sajtóanyagot (és külföldi teszteket): az Elitegroup/ECS K7S6A-ról. Mint tudjuk, az ECS a SiS kiemelt partnere, így az elsőség nem meglepő, az viszont már igen, hogy az ECS K7S6A még mindig nem kapható hazánkban!

Közben, "szép csendben" a VIA is utolérte a SiS-t, és a KT333-as lapok megállíthatatlanul szivárognak be a piacra. Úgy tűnik tehát, hogy a második lehetőségét játszotta el a SiS, ha egyáltalán volt neki. Az is elképzelhető ugyanis, hogy a bejelentés időpontjában a cég még közel sincs a tömeges szállításhoz, így inkább egyfajta "beharangozóként" értelmezhetjük ezeket a bejelentéseket. A nagyobb cégek ezt előszeretettel csinálják... a CeBIT-en, vagy a Computexen.

"Kár", mondhatnánk, ugyanis emlékszünk még a SiS 745 köré lapot építeni szándékozók listájára... nagy. Volt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés