Hirdetés

Az év marhasága: guruló robot mozgatható fejébe épített projektor

Szegény Tipron elég fura mutáns lett, ráadásul jó drága, és nem is tűnik túl használhatónak.

Most már biztos, hogy a japán Cerevo még az idén boltokba küldi a világ egyik legfurább robotját, a Tipront. Az elsőre egy átlagos, távirányítható, kicsit lassú masinának tűnő eszköz különlegessége, hogy a függőlegesen és vízszintesen is mozgatható fejébe egy projektort építettek. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy így, legalábbis a gyártó állítása szerint, mindenhova igen egyszerűen lehet vetíteni. Tehát akár a falra, a plafonra, vagy épp egy szekrényre.

Tipron
Tipron [+]

Most azzal ne foglalkozzunk, hogy ez utóbbira miért is lenne szükség, a lényeg az, hogy odavezérelhető bárhova, kicsit ügyeskedni kell a fejével,és máris indulhat a mozizás. Hogy ehhez miért volt szükség a robot testre, az nem egészen világos, hiszen ha az ember fog egy kis méretű, mobil projektort, azt is elviheti bárhova a lakásban, nekitámaszthatja egy doboznak, és vetíthet a plafonra is akár.

A Tipron által produkált minőséget azért jó eséllyel hozni tudná, hiszen a robot fejébe épített DLP projektor HD felbontású, maximális fényárama pedig mindössze 250 ANSI lumen. A különféle tartalmak egy HDMI csatlakozón keresztül juttathatóak el rá, illetve rendelkezik saját médialejátszó alkalmazással is, amely lehetővé teszi az USB-n keresztül rádugott adattárolón található videók megjelenítését. Ellátták egy beépített 5 megapixeles kamerával, amellyel felvételeket készíthet, de az jó kérdés, hogy ennek mi az értelme.

Tipron
Tipron [+]

A működtetéshez nem feltétlenül kell a hálózati áramforráshoz csatlakoztatni, ugyanis kapott egy belső akkumulátort, amely két órányi működési időre elegendő energia eltárolását szavatolja. Ez az időtartam egyébként kitolható 4 órára is, de akkor be kell érni a fényerő felével. A Tipron korántsem tűnik tökéletesnek, de ehhez képest az ára kicsit magas, hiszen 600 000 forintnak megfelelő japán jent kérnek el érte.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés