Hirdetés

Thermaltake Xpressar – ház ami hűt

Már régóta kaphatóak különálló kompresszoros hűtőrendszerek, amelyek képesek arra, hogy terhelés alatt is fagypont közeli, vagy akár az alatti hőmérsékleten tartsák a CPU-t. Ennek az az előnye, hogy a processzor órajele magasabbra tornázható, mint lég- vagy vízhűtés esetén. A Thermaltake 2008 márciusában bemutatta Xaser VI-ös házzal egybeépített Xpressar hűtőrendszerének prototípusát, az RCS100-at. Azóta külön honlapot is kapott a termék, itt a technikai adatokon kívül megtalálható a vele kompatibilis alaplapok listája is.

A kompresszor a ház aljába került, az általában merevlemezek számára fenntartott helyre. Szigetelt, merev falú csövek vezetik a hűtőfolyadékot a processzorra szerelhető blokkhoz, ami itt felmelegedve gáz halmazállapotúvá válik, miközben jelentős mennyiségű hőt von el. Innen a hőcserélőbe jut, ahol visszanyeri folyékony halmazállapotát, majd visszakerül a kompresszorba. A rendszert alapállapotban 15 fokos hőmérsékleti érték tartására kalibrálták, a hozzáadott szoftver pedig megakadályozza, hogy nulla fok közelébe hűtsön. A cég állítása szerint még a komolyabb vízhűtésekhez képest is körülbelül 20 fokkal alacsonyabb hőmérsékleten tartja az adott processzort. A rendszer a számítógép tápegységétől kapja a működéséhez szükséges áramot, fogyasztása 50-60 watt.

A rendszer három héten belül kerül bevezetésre 799 dolláros MSRP áron. A Thermaltake tervei szerint jövőre elkészül egy moduláris, flexibilis csövekkel felszerelt változat is, ami több processzor és videokártya hűtésére is alkalmas lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés