Hirdetés

Tényleg a Core 2 Duo a világ legjobb processzora

Nem marasztalta el az angol Advertising Standards Authority (ASA) nevű szervezet az Intelt, amiért az tavaly októberben egy a szigetországban sugárzott televíziós reklámkampányban többek közt a „világ legjobb processzora” jelzőt használta Core 2 Duo CPU-jával kapcsolatban. A szervezethez – mely felépítésében és működésében leginkább a magyar Önszabályozó Reklám Testülethez hasonlítható – tavaly összesen hét panaszt nyújtottak be az Intel promóciója kapcsán. Ezekben vagy azt kívánták bizonyítani, hogy az Intel helyett valójában riválisa, az AMD gyártja a világ legjobb processzorát, vagy arra hívták fel a figyelmet, hogy a vállalat asztali processzorcsaládját messze felülmúlják a szerverekben és szuperszámítógépekben dolgozó egységek, ezt pedig illett volna figyelembe venni a reklám készítésekor. Az Intel egyébként a Core 2 Duo család megjelenése óta több marketinganyagában, promóciójában és sajtóközleményében is szerepeltette a britek által kifogásolt jelzős szerkezetet. Az ominózus tévészpotot például tucatnyi országban levetítették.


Felhívás az Intel magyar nyelvű honlapján: bevonul a köztudatba

A szervezet döntésében hosszasan és részletekbe menően ecseteli, hogy végül miért adott igazat az Intel állításának, és utasította el az összes panaszt. Így többek közt a processzorgyártó az ASA kérésére kifejtette, hogy az állítás alapjául szolgáló összehasonlítást az ipari szabványként kezelt, platformfüggetlen Standard Performance Evaluation Corporation (SPEC) benchmarkkal végezték, mely egyaránt méri a processzorok integer és lebegőpontos teljesítményét, ez a két érték pedig együtt alkalmas lehet a műveletvégzési sebességgel kapcsolatos objektív kép kialakítására. Az Intel ráadásul az akkori Core 2 Duo kínálat legolcsóbb darabjának számító E6300-as modellt hasonlította össze riválisa akkori legerősebb asztali CPU-jával, az Athlon 64 FX-62-vel. A SPEC benchmark integer tesztjében az Intel megoldása 1939 pontot ért el az Athlon processzor 1923 pontjával szemben, a lebegőpontos tesztben pedig 2048:1945 pont lett a végeredmény, szintén a Core 2 Duo CPU javára – mutatott rá az Intel.

A sebesség nem minden

A processzorgyártó elismerte ugyan, hogy a szintetikus tesztprogramok által mutatott teljesítmény alapján önmagában még nem feltétlenül lehetne a reklámban is hangoztatott konklúziót levonni, hozzátette azonban, hogy a Core 2 Duo CPU-k más, felhasználói szemszögből értékelhető aspektusban is felülmúlják a konkurencia megoldásait. Az Intel itt elsősorban a processzorteljesítmény és a felvett teljesítmény arányára hívta fel a figyelmet, és bár a két rivális gyártó által alkalmazott, a felvett teljesítményt csak részben tükröző TDP meghatározása alapjaiban eltér a két esetben, az ASA a Core 2 Duo E6300 és az Athlon 64 FX-62 jelentősen különböző értékei miatt (előbbi TDP-je 65 W, utóbbié 120 W) elfogadta a vezető gyártó érvelését.


AMD versus Intel: nem ma kezdték gyakni egymást

Az Advertising Standard Authority mindezen érvek mellett arra hívta fel a figyelmet határozatában, hogy az Intel és az AMD együttesen a teljes processzorpiac mintegy 99,3 százaléka felett bírnak befolyással. Ez, a fenti teszteredmények és adatok, valamint a tény, hogy a reklámkampány alapvetően a nagy nyilvánosságot, illetve az átlagembert célozta – aki jellemzően nem rendelkezik szuperszámítógéppel vagy szerverekkel –, összességében felmentik az Intelt a félrevezető reklámozás vádja alól – állítja az ASA. A döntéssel a brit tévécsatornákon sugárzott reklámokat jóváhagyó Broadcast Advertising Clearance Center is egyetért.

Azóta történt

Hirdetés