Hirdetés

A TCL az idei évben lenyomhatja az LG-t a tévépiacon

Nem mi mondjuk, hanem az Omdia piackutató cég véli úgy, hogy a kínai vállalat több modellt adhat el 2022-ben riválisánál.

A globális televíziós iparágat hosszú idő óta, durván másfél évtizede a Samsung és az LG uralja, azonban egy ideje már stabilan a harmadik helyen található a TCL, amely folyamatosan közeledik az LG-hez – legalábbis értékesített darabszám tekintetében. Az Omdia piackutató cég azon a véleményen van, hogy a helycsere idén már meg is fog történni.

A vállalat elemzéseinek alapján 2022-ben a Samsung a tavalyi 47,9 millió eladott terméknél 7,7 millióval több, konkrétan 55,6 millió televíziót értékesíthet majd. Az LG a 33 milliós számát 34,3 millióra növelheti, a TCL viszont nem 1,3 millió, hanem 4,1 millióval több készüléket adhat el. Így a 2021-es 32,4 millió darabhoz képest idén 36,5 millió TCL televízió találhat majd gazdára, amivel értelemszerűen feljönnek a második helyre. Lényeges információ viszont, hogy az Omdia szerint ennek hátterében az is áll, hogy az LG a közeljövőben inkább a felső kategóriás, azaz drágább, de jövedelmezőbb modellek felé fordul, és így kicsit átengedi a terepet a belépő szinten, nem erőltetve az árháborút ebben a ligában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TCL

Előzmények

Hirdetés