Hirdetés

Jó tartalom nélkül nem menő a virtuális valóság

A SuperData módosította az év végéig eladott VR headsetekre vonatkozó előrejelzéseit, esetenként meredek a zuhanás.

Az idei év a virtuális valóságé volt, illetve lett volna, ha normális tartalommal is előálltak volna a piac szereplői. Azt mindenki sejtette, hogy bizonyos platformok jobban fognak szerepelni, míg a drágábbak gyengébben, de a legtöbb elemző sokkal jobb számokat várt a Sony PlayStation VR-tól, illetve a Google Daydream VR-tól. A SuperData néven ismert elemzőcég az ünnepi előszezon alapján módosította is az idei évre prognosztizált eladásokat, amelyeket helyenként alaposan visszavettek.

A GamesIndustry.biz oldalon közzétett friss közlemény szerint a HTC Vive, az Oculus Rift és a Samsung Gear VR esetében meglesznek a korábban jósolt eladások, vagyis rendre 450 ezer, 355 ezer és 2,3 millió headset fog elkelni. Ezek már eleve módosított előrejelzések, amelyekbe korábban bekalkulálták az eredetileg vártnál gyengébb keresletet. Többek között jelentős probléma, hogy borzasztóan kevés a minőségi tartalom, főleg a drága headsetekhez, és még a megkövetelt PC tekintetében is zsebbe kell nyúlni. Maga John Carmack sem elégedett a VR tartalmakkal, tehát ezen mindenképpen változtatni kell. Stephanie Llamas, a SuperData kutatási részlegének vezetője úgy látja, hogy az Oculus jelentős rizikót is felvállalt azzal, hogy megosztották a saját felhasználóbázisukat, ugyanis később jelent meg az Oculus Touch, mint maga a headset, így a potenciálisan célozható játékosok egy része eltérő játékvezérlővel rendelkezik. A fejlesztőknek tehát az lenne az ideális, ha az alap gamepadre és az Oculus Touch eszközre is felkészítenék a programokat. Ez megoldható ugyan, de lelassítja a fejlesztéseket, és ezzel a lehetséges növekedést is.

A Google Daydream VR egyelőre nem hozza a várt számokat, így a korábbi 450 ezres előrejelzést visszavágták 267 ezer eladásra. Valamilyen szinten ez várható is volt, mivel nagyon friss platformról van szó, ami azt is jelenti, hogy túl sok tartalom sem érhető el rá.

A friss módosítás a Sony PlayStation VR-re vonatkozik leginkább, ugyanis korábban 2,6 millió eladást vártak, de ezt 750 ezerre csökkentették. A SuperData felmérése szerint a Sony helyzete speciális, ugyanis a cég egyáltalán nem fókuszált a virtuális valóság piacára, annak ellenére, hogy kiadták magát a headsetet. Ez abból látszik, hogy az ünnepi előszezonban egyetlen ajánlat sem volt, amely a PlayStation VR-t a PlayStation 4 Pro mellé csomagolta volna. A vállalat persze elmondta, hogy a PlayStation VR jobb lesz az új konzolverzión, de ezzel azt az üzenetet közvetítették, hogy most a PlayStation 4 Pro konzolt érdemes megvenni, és később be lehet ruházni egy PlayStation VR-ra.

Stephanie Llamas szerint a Sony valószínűleg szándékosan visszafogja a PlayStation VR elérhetőségét, addig a pontig, amíg a jobb tartalmak elérhetők nem lesznek. Ezt SuperData kutatási részlegének vezetője arra alapozza, hogy az igény megvan a PlayStation VR-ra, így az év végéig meglehetett volna 2 millió eladott példány, ha a Sony megfelelően feltöltené a készleteket. A cég azonban 1 millió példányban szabta meg az eladhatóság határát a megfelelő tartalmak megérkezéséig. Az amit a Sony tesz nem tűnik logikátlannak, ugyanis a cég hosszabb távra tervez, tehát bőven be tudnak áldozni pár hónapot azért, hogy később ebből profitáljanak. Márpedig jelenleg úgy néz ki, hogy a virtuális valóságba nevező érintettek közül egyedül a Sony látja át, hogy ütőképes VR tartalom nélkül ez a piac nem sokat ér.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés