Hirdetés

Piacra dobja szupertartós M-Disk adattárolóját a Millenniata

A Millenniata cég először két éve, 2009 júliusában került a figyelem középpontjába, amikor első alkalommal jelentették be egyedülállóan tartós adattároló lemezüket, mely a vállalat elmondása szerint szobahőmérsékleten 1000 évig is képes megőrizni az adatokat. A M-ARC lemezek gyártását szeptemberre tervezték, árként pedig 25-30 dollárt tűztek ki.


[+]

Ma újra visszatért a gyártó, és bemutatta Millennial Disc, más néven M-Disc megoldását, mellyel 1000 évtől az örökkévalóságig tartó adatmegőrzést ígér. A lemezek közel azonos kinézetűek a jelenleg forgalomban lévő CD-kkel vagy DVD-kkel, csak nincs visszatükröződő és színezett rétegük, így kicsit áttetszőek, és az Engadget oldal szerkesztői szerint átható, erős szaguk is van, ők ugyanis már tehettek egy próbát vele. Letesztelhették a lemezek erősségét is, mivel a gyártó állítása szerint sokkal erősebb a kötés a rétegek közt az M-Disk esetében, mint a normál lemezeknél, bár az eredmény hasonló lett, mint a DVD-knél, azaz széthasadt az is.


[+]

A jelenlegi változatok közt van egyrétegű DVD kapacitású, azaz 4,7 GB-os, valamint kétrétegű DVD és még Blu-ray méretű is. Olvasni, akár normál optikai meghajtóval is,ugyanúgy lehet őket,  mint az ismert lemezeket, az írásukhoz viszont már szükség van a speciális meghajtóra, mivel a lézert máshogy kell kalibrálni hozzá. Az LG például már rendelkezik is ilyennek, egyelőre külső változatban, de a belsőt is tervezik – ami nem meglepő, ugyanis a Millenniata társult a Hitachi-LG Data Storage-dzsel.


[+]

A trükk egyébként ott van, hogy a lézer ezeknél ténylegesen „vés” is, tehát fizikailag alakítja ki az árkokat a lemezen, ettől lesz olyan tartós. Ennek köszönhetően kibírja az extrém hideget, meleget, párát vagy fényt. Egy videóban azt is szemléltetik, hogy a forrásban lévő vízből folyékony nitrogénbe helyezést is túléli, tehát akivel történt már hasonló eset, és így semmisült meg a fontos adatokat tartalmazó lemeze, most már megnyugodhat.

Az M-Diskek októberben kerülnek forgalomba 3 dolláros áron, de lesz ötdarabos kiszerelés 13,89 dollárért és 10darabos 26,59-ért is. És hogy tényleg olyan tartósak-e? Majd 3011-ben kiderül – más kérdés, hogy olvasót találunk-e majd hozzá...

Előzmények

Hirdetés