Hirdetés

Szoftverhiba okoz fejfájást egyes GeForce 8800-tulajdonosoknak

Nem a hardver, hanem az eszközmeghajtó hibája miatt lassulnak le játék közben egyes felső-középkategóriás NVIDIA videokártyák, a gyártónál azonban már gőzerővel dolgoznak a javításon ezzel egyszersmind elismervén, hogy nem izolált esetekről van szó. Korábban felhasználói körökben annak a lehetősége is felmerült, hogy az NVIDIA bizonyos GeForce 8800 GTS-ei – ezeket érinti zömében a probléma – gyárilag hibásak, ezt azonban határozottan cáfolta a gyártó, a vásárlók így erre a hibajelenségre hivatkozva nem kérhetik vissza a pénzüket.


GeForce 8800 GTS: problémás családtag

Az NVIDIA álláspontja szerint a lelassuló, akadozó 3D-s megjelenítés oka az eszközmeghajtó textúramenedzsment-rutinjában keresendő, mely – jóllehet ezek a videokártyák csaknem fél éve kaphatók – nem lett megfelelően felkészítve a szokványostól eltérő memóriafelépítés és -mennyiség használatára. A gyártó a múlt hónap közepén még júliusra ígérte a szoftveres javítást a problémára, a hónap végén megjelent ForceWare eszközillesztőkbe azonban nem került még be az új kód, a hiba ugyanis állítólag jóval összetettebb a vártnál.

A hibajelenséggel szembesülő GeForce 8800 GTS-tulajdonosoknak így legalább a következő ForceWare kiadás megjelenéséig türelemmel kell lenniük – az NVIDIA előrejelzése szerint ez valamikor augusztus végén vagy szeptember elején készülhet el, de egyelőre csak a DirectX 9 API-ra írt alkalmazások használatakor jelentkező lassulást, képeldobást javítja majd, a DirectX 10-es fix későbbre várható.

Előzmények

Hirdetés