Hirdetés

Szivárványos MSI notebookok a láthatáron

A GE63/73 Raider új változata maradt egy jó gaming notebook, közben pedig kimaxolta az RGB mániát.

Új változatot mutatott be az MSI a GE63 és GE73 Raider noteszgépeiből, egy-egy RGB utótaggal ellátott verziót – ebben az esetben azonban ez a három betű éppen csak utal arra, amit LED-ekből a mérnökök beépítettek ezekbe a számítógépekbe.


[+]

A belső felépítés részletes ismertetésétől most tulajdonképpen el is tekintenénk, hiszen maga az MSI sem hangsúlyozta túl ezeket – a lényeg, hogy Core i7 processzorok, GeForce GTX 1060 vagy 1070 grafikus vezérlő, legfeljebb 32 GB RAM, továbbá Full HD-s vagy 4K-s kijelző lesz majd választható a korábbi modellhez nagyon hasonlító, 27 mm körüli vastagságú és 2,2 kg tömegű házba.


[+]

Újdonságot jelent viszont az összesen 12 zónára osztott világítás, amely a SteelSeries GameSense szoftverével együttműködve programozható – például úgy, hogy a billentyűzet számsora az életerőnk csökkenésével párhuzamosan vörösödjön el egyre jobban. A lehetőségek száma tulajdonképpen végtelen, és nem is kell kizárólag a billentyűzetre koncentrálni, hiszen külön világítás került az USB portokba is.

A második negyedévben várható GE63/73 páros mellett némi frissítésen esett át a GT75VR Titan Pro is, megkapta ugyanis a Killer Wireless-AC 1550-es hálózati vezérlőt, ami dupla széles, tehát 160 MHz-es csatornákat is kezel, így elméletileg 1,73 Gbps maximális sávszélességet kínál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés