Hirdetés

Szeletekre bomlik a PC-s játékpiac?

A PC-s játékpiac az elkövetkező években éli majd át a legnagyobb válságát, mivel a VGA-piac szűkülése, illetve a PC-s termékek visszaszorulása miatt a cégek jóval agresszívebben lépnek majd fel a felhasználók kegyeiért. Már az E3-on igen érdekes stratégiák kezdtek kibontakozni. Bár a rendezvényen a konzoloké volt a főszerep, az AMD és az NVIDIA is képviseltette magát, gondolva a PC-s játékosokra, viszont a cégek stratégiája abszolút nem kedvez majd a PC-nek.

A konzolok szempontjából a felhasználók megszokták az exkluzivitás tényét, hiszen ez lényegében egy régóta létező üzleti magatartás, és az elv beleivódott a konzolpiacba. A PC-t azonban azért szeretik a játékosok, mert szabványokra épül, így bármilyen gyártó termékével megfelelően fut majd a program, ha az adott rendszer kellően erős, illetve támogatja az adott API-kat. Az elmúlt években azonban nagyot fordult a világ, hiszen előtérbe került a PC-s exkluzivitás is, ami rendkívül káros az egész ökoszisztémára nézve. A felhasználó sajnos a szabványok mellett sem tudja, hogy milyen hardvert vásároljon, így egyre többen a konzol felé kacsingatnak, ahol a fix hardverre portolt játék mindig megfelelő élményt ad. Márpedig a játékosnak alapvetően az a fontos, hogy ha megveszi a programot, akkor behelyezze az adott gépbe és játsszon rajta. Vitathatatlan, hogy ez a folyamat a konzolokon a legkönnyebb.

A PC azonban még így is nagy piac, de egyre kevesebb gépet vásárolnak a felhasználók, és a VGA-k eladása is csökkenő tendenciát mutat. A cégek ugyanakkor mindenképp meg akarják tartani az aktuális eladási mutatóikat, és ezért az elmúlt hónapokban mindent meg is tettek. Az AMD és az NVIDIA rendelkezik olyan partnerprogramokkal, amelyek a segítik a fejlesztőket a PC-s portok elkészülésében. Az elmúlt hónapokban az AMD Gaming Evolved és az NVIDIA The Way It’s Meant To Be Played más stratégiát folytatott, mivel a két cég más jövőképet alakított ki magában. Az NVIDIA a PC exkluzív játékokra koncentrált, míg az AMD a konzolportokra. Mindkét cég rájött azonban, hogy kockázatos az egyik irány felé jobban húzni, így az idei E3-on már azt láthattuk, hogy a partnerprogramok nem specializálódnak. Ennek megfelelően az NVIDIA újra nyit a konzolportok felé, és az AMD is nagyobb figyelmet szentel a PC exkluzív játékoknak.

Ezek a változások kedvezőek, de az E3-on nem csak ezt lehetet látni, hanem sokkal vészjóslóbb irányokat is. Nevezetesen az exkluzivitásról van szó, amit az NVIDIA már régóta alkalmaz, de a piac szűkülésével belekezdett az Intel és az AMD is. Az Intel esetében a GRID 2-ben található exkluzív füsteffektről már korábban írtunk, és ez csak az Iris Pro Graphics 5200-as IGP-ken működik, ami ugye abból a szempontból probléma, hogy komoly ritkaságnak számít ez az integrált grafikus vezérlő a Haswell APU-k termékskáláján. Az NVIDIA szokás szerint a GPU-s PhysX-et erőlteti, illetve a TXAA élsimítást. Utóbbi a textúrák extrém mértékű elmosása miatt nem nyerte el a felhasználók tetszését, de tulajdonképpen elfér a programokban a többi elsimítási eljárás mellett. Az AMD-t tartottuk eddig a piac jófiújának, hiszen abszolút szabványos technológiákra alapoznak, de az utóbbi hónapokban azért túl sok véletlen történt a Gaming Evolved játékok körül, amelyből a konkurensek jöttek ki igen kedvezőtlenül. Gondolva itt arra, hogy a Far Cry 3 esetében a HDAO effekt hibásan jelenik meg, ha nem Radeon dolgozik a leképzésen, illetve a Tomb Raider kapcsán sem volt kellemes az NVIDIA és az Intel hardverein futtatni a programot a kezdetekben, ráadásul még ma is vannak kisebb-nagyobb stabilitási problémák, amelyekből valamiért a Radeonok kimaradtak. Emellett a BioShock Infinite alatt is furcsaságokat látni, hiszen ordít a motorról, hogy a Radeonra van paraméterezve, ami miatt az elfogadhatónál többször esik le a GeForce-okon a pillanatnyi sebesség. Ez abból a szempontból érthetetlen, hogy az Unreal Engine 3-at rengeteg fejlesztőnek sikerült úgy belőnie, hogy minden hardveren stabil tempó mellett fusson. Ez a jófiú álca tehát manapság már kezd megdőlni, legalábbis túl sok véletlent lehet tapasztalni, ha valaki igazán a színfalak mögé néz, viszont az átlagember az AMD-re még mindig egy szabványokat előtérbe helyező mintacégként tekint.

A fentiek mellett már kitalálható, hogy a PC-s játékok jövője abszolút nem kedvező a felhasználó szempontjából. Az NVIDIA az E3-on bejelentette, hogy az érkező Splinter Cell: Blacklist, Assassin's Creed IV: Black Flag, Watch_Dogs, Batman: Arkham Origins és The Witcher 3: Wild Hunt megkapja majd a TXAA élsimítást, illetve az utóbbi két játék még GPU-s PhysX-et is használ. Az AMD pár méterrel arrébb a Battlefield 4 és az új Thief exkluzív támogatását jelentette be.

Az NVIDIA esetében nyilván nem sok újdonság van, hiszen nem először hallunk a TXAA-ról és a GPU-s PhysX-ről. Az AMD-nél azonban az exkluzív jelző elsőre furcsán hat, mivel eddig csak szimplán Radeonra voltak optimalizálva a Gaming Evolved játékok, de szó sem volt exkluzív optimalizálásról. Nos, ennek utánakérdeztünk és megtudtuk, hogy amelyik játék exkluzívan lesz AMD hardverekre optimalizálva, az olyan funkciókat kap, amelyek csak Radeonokon érhetők el. Ezek után elmondhatjuk, hogy már nem csak az NVIDIA és az Intel, hanem az AMD is belekezdett a PC-s piac úgymond rongálásába.

Az E3-at egyébként kihasználtuk, hogy pár extra információt is megtudjunk. Meglepetésünkre az NVIDIA partnerének számító Ubisoft és az AMD-t támogató EA Games igen közvetlen volt, és elmondták, hogy a gyártók felé való partnerkapcsolatok kialakításával nem céljuk a játékosoknak kárt okozni, így továbbra is számít, hogy az adott játék jól fusson a megvásárolható hardvereken. Az Ubisoft szerint a TXAA amolyan extra lesz, és nem váltja ki a többi élsimítást. Szintén megtudtuk, hogy a Battlefield 4, illetve a többi Frostbite 3 motort használó játék Radeonokhoz és az AMD APU-khoz igazodó extra funkciói elsősorban a teljesítménynövelést célozzák meg, így képminőségre vonatkozó hátrány elvileg nem ér majd senkit (persze csak akkor, ha elég erős a hardver). Tulajdonképpen ez a hozzáállás még elfogadható, így az Ubisoft és az EA Games reálisan gondolkodik, viszont a Square Enixtől már nem kaptunk semmilyen reakciót az új Thief exkluzív optimalizációjáról, csupán annyit tudni, hogy az a csapat végzi a portolást, amelyik a Tomb Raiderért felelt. Név szerint a Nixxes Software-ről van szó.

Szintén sikerült még némi extra adathoz jutnunk a Gaming Evolved partnerprogram kapcsán, így megtudtuk, hogy az AMD-nek van még pár titkos címe is, és az egyikről annyi információt szereztünk, hogy az előző évi E3 legjobb akció-kaland játékának választották, idén viszont nem volt kint a program. Némi kutakodás után rátaláltunk, hogy ez a Raven’s Cry lesz.

Sajnos úgy néz ki, hogy a PC-s játékpiac szeletekre bomlik, ami semmiképp sem jó. A játékosok számára is kellemetlen, hogy választaniuk kell a Batman: Arkham Origins és a The Witcher 3: Wild Hunt, vagy éppen a Battlefield 4 és az új Thief exkluzív funkciói között. Mondanánk, hogy az előbbi két programhoz GeForce-ot érdemes venni, míg az utóbbi kettőhöz a Radeont, de egyre inkább az fogalmazódik meg az emberben, hogy egy új generációs konzol gyakorlatilag egy combos VGA árából megvan, és nem kell többet görcsölni a PC-s alkatrészek kiválasztásánál. Az AMD, az Intel és az NVIDIA az exkluzív funkciókkal és korlátozásokkal, ha akaratlanul is, de a konzolok felé terelgetik a népet, és ez nem jó a PC-s játékpiacra nézve.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés