Hirdetés

Sun: szériahibás UltraSpark II CPU-k

Úgy láccik, eztán már a Sun-ban sem bízhatni mindenek felett, ami eddig csak az Intel esetén volt egyszer-egyszer felemlegethető, a júzerekkel szembeni etikátlanság és inkorrektség, mert sokan az Intel CPU-k eltitkolt hibái kapcsán ugye eképp fogalmaztak, eztán már a Sun-ra is rásüthető.

A Sun UltraSpark II-es CPU-iról ugyanis már szinte bizonyosan állítható, hogy egyes sorozatai -a 400MHz-es változatok- szériahibásak. A Register birtokába került email tanúsága szerint, amely elég biztos forrásból tűnik származni, hiszen egy belsős Sun levélről szól a fáma, a Sun direkte utasította alkalmazottait, hogy ne hozzák nyilvánosságra a hiba forrását. Ezek szerint tehát a váratlan lefagyások, rendszerösszeomlások a Sun-nak sem jelentettek újdonságot, és bár kezdetben egy cache-komponens beszállítóra lett kenve a slendriánság, az igazság ideát volt.

A 4MB cache-sel szerelt változatokkal ellentétben, a 8MB-osak mentesek ettől a hibától, ahogyan a 450MHz-en futó példányok esetén sem okoz már akkora gondot, míg az UltraSpark III jelűeknél teljességgel ismeretlen. A Sun azonban igencsak sok szervert adott már el eddig is a 400MHz-es procival, amely kényes helyzetet teremthet, már ha a türelmes kuncsaftok egyszer mégis ráunnának a megmagyarázhatatlan lefagyásokra, és felháborodásuknak hangot adnának. Kíváncsian várjuk a felháborodott hangadásokat..

Hirdetés