Hirdetés

Ilyen trükkös lámpát biztos nem láttál még!

A Bulbing 2D/3D lámpák "burája" mindössze egyetlen üveglapból áll, mégis úgy néznek ki az optikai csalódás miatt, mint a hagyományos, kissé retrós darabok.

A Kickstarteren indította el új termékéhez kapcsolódó kampányát a Studio Cheha névre hallgató izraeli dizájnstúdió, és pár nap alatt össze is szedték a megfelelő összeget, ma már pedig többszörösen túl is szárnyalták azt. Ez pedig azt jelenti, hogy a különleges, Bulbing 2D/3D fantázianevű lámpáik biztosan megvásárolhatóak lesznek majd, a tervek szerint 65 dolláros áron.

Studio Cheha Bulbing 2D/3D
Studio Cheha Bulbing 2D/3D

A különlegességük abban rejlik, hogy a tervezők minden eddigi lámpától eltérő módon a "burát" egyetlen üveglapból alakították ki. Ezen helyezték el úgy a fénykibocsátó diódákat, hogy azok átverve az emberi agyat olyan látszatot keltsenek, mintha egy "rendes" burát használtak volna. A turpisság persze azonnal kiderül, ha valaki szembe fordítja magával a Bulbing család valamely tagját, hiszen ilyenkor csak egy vonalat lát. A sorozat egyelőre három tagból, a DESKi, ZIGGi és CLASSi elnevezésű termékekből áll, de ha bejön a dolog, nyilván a jövőben bővülhet a kínálat.

Előzmények

Hirdetés