Hirdetés

A Sony OLED tévéje töretlenül halad hazánk felé

Tudjuk már azt is, hogy mennyibe fog kerülni az 55, illetve 65 hüvelykes A1.

Az idei CES egyik legnagyobb durranása az volt, hogy a Sony némi meglepetésre visszatért az OLED tévé szegmensbe. Az A1 ráadásul nem is egy szokványos modell, hiszen például megkapta az egyedülálló Acoustic Surface technológiát, amelynek köszönhetően a hagyományos hangszórókat el lehetett hagyni, hiszen a hangok magukból a panelből törnek elő.

Sony A1
Sony A1 [+]

A vállalat most hivatalosan bejelentette, hogy hamarosan megkezdik az A1 55, illetve 65 hüvelykes változatának forgalmazását Európában. Első körben néhány kiemelt országban kerülnek boltokba a modellek (sajnos ide Magyarország nem került be), de elárulták azt is, hogy már nem kell sokat várni a többieknek sem az új Sony OLED tévékre. Bár a készülékek hazánkban még nem előrendelhetőek, azt már lehet tudni, hogy mennyibe fognak kerülni. A Sony weboldala szerint az 55 hüvelykes KD-55A1 becsült fogyasztói ára, 1 391 666 forint, a nagyobb KD-65A1 esetében pedig ez az összeg 1 911 350 forint.

Sony A1
Sony A1

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Előzmények

Hirdetés