Hirdetés

Sajátjaként állított be egy LG tévét a Skyworth

A kínai cég azóta bocsánatot is kért a dél-koreai riválisától.

A pandémia miatt a nagy cégek idén virtuális kommunikációs csatornákat használtak az új termékeik bemutatásához a nagy technológiai kiállítások helyett. Ez alternatív lehetőségeket is kínált, amellyel volt aki vissza is élt, ugyanis sokkal egyszerűbben lehet valótlanságokat állítani a készülékekről és technológiákról, kihasználva azt, hogy azokat nem lehet megnézni közelről élőben.

A Skyworth nevű kínai tévégyártó ebben egészen messzire ment. A cég nemes egyszerűséggel az LG feltekerhető OLED tévéjét, az LG RX-et mutatta be saját rendezvényén. Ezzel önmagában még nem lenne baj, de jelen esetben úgy állították be, mintha saját fejlesztésű és gyártású lenne, ezzel azt sugallva, hogy a Skyworth a világ egyik leginnovatívabb cége. A turpisság viszont kiderült, és a Skyworth arra kényszerült, hogy a nagy nyilvánosság előtt bocsánatot kérjen dél-koreai riválisától. Megígérték azt is, hogy a jövőben nem fognak ilyet tenni, de ez már veszett fejsze nyele.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Előzmények

Hirdetés