Hirdetés

Spectros technológiával ellátott Sharp tévék érkeznek

A Sharp bejelentette, hogy szeptemberben piacra lép az UD27 tévé sorozattal, amelybe két modell, egy 60 (LC-60UD27U), és egy 70 (LC-70UD27U) hüvelykes készülék tartozik. Az előbbiért 3000 dollárt kérnek majd el, míg a nagyobbért 4500 dollárt kell majd letenni az asztalra.

Sharp LC-60UD27U
Sharp LC-60UD27U [+]

Mindkét készülék képes az Ultra High Definition felbontású tartalmak megjelenítésére, és megkapták a cég új fejlesztés Spectros névre hallgató képalkotási eljárását is, amely a gyártótól kapott információk értelmében a korábbinál 21 százalékkal növeli a színgazdagságot. A 120 hertzes képfrissítési rátával dolgozó tévék képesek az alacsonyabb felbontású anyagok felskálázására, nem hiányzik belőlük az AquaMotion 480 interpolációs technológia sem, az elérhető legnagyobb dinamikus kontrasztarányuk pedig 10 000 000:1.

Az Edge LED háttérvilágítású, THX tanúsítvánnyal rendelkező LCD készülékekbe a cég megújult okostévé rendszere került, ami módot ad a böngészésre, illetve számos alkalmazás, így például a YouTube futtatására is. A vékony, mindössze 1 centiméteres alumínium kávákkal megtámogatott modelleket ellátták a 60p/4K jelek fogadására képes HDMI 2.0 csatolóval, és a 2 darab 10 wattos hangsugárzó mellett egy 15 wattos mélynyomót is építettek beléjük.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Előzmények

Hirdetés