Hirdetés

Beépített hangprojektoros televízióval robbant a Sharp

Jön a Mini LED háttérvilágítású EP1, amely megkapta a cég N-Black paneljét.

A Sharp eddig nem tudta visszaépíteni korábbi erős pozícióit a televíziós szegmensben, de a cég töretlenül próbálkozik. A vállalat most azt jelentette be, hogy hamarosan boltokba küldi EP1 nevű készülékét, amely öt különböző méretben (55, 60, 65, 70 és 75 hüvelyk) érhető majd el egyelőre ismeretlen áron.

A termék megkapta a vállalat saját fejlesztésű N-Black paneljét, amely állítólag a korábbinál sokkal hatékonyabban nyeli el az esetleges külső fényeket, emiatt a feketét mélyebbnek érzi a felhasználó. Emellett a tervezők a televíziót Mini LED háttérvilágítással látták el, ami papíron nagyobb fényerőt és kontrasztot szavatol. A készülék Android TV rendszerre épül, és 85 wattos maximális névleges kimeneti teljesítményt produkáló integrált soundbarrral rendelkezik, vagyis jó eséllyel a legtöbb mai televíziónál lényegesen jobb megszólalást produkál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sharp

Előzmények

Hirdetés