Hirdetés

Fontos szerep a mobil eszközöknek az új Samsung smart rendszerben

A különféle netes tartalmak televízión történő megjelenítése lassan fél évtizedes múltra tekinthet vissza. Bár a kezdeti időkhöz képest jelentősen megnőtt az elérhető, futtatható alkalmazások száma, és a lassan nagyítóval kell keresni azokat a modelleket, amelyekből hiányzik a böngésző, az igazi áttörés eddig elmaradt. Ennek elsősorban az az oka, hogy tévékbe épített hardverek teljesítménye miatt még mindig kompromisszumokat kell kötni, azaz a televízión keresztül lassabb a szörfözés, tovább kell várni a programok betöltésére, mint amit a számítógépeknél, vagy jobb személyi mobil eszközöknél megszokhattunk, ráadásul a távirányítóval történő vezérlés is egy rémálom.


[+]

Ez utóbbi problémát mára orvosolták az USB-n keresztül csatlakoztatható egérrel, klaviatúrával, illetve a különféle ingyenesen letölthető applikációkkal, amelyek segítségével már tablettel vagy okostelefonnal is vezérelhetőek a készülékek. Viszont úgy tűnik, a gyártók az öldöklő piaci árverseny miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy jobb hardverekben gondolkodjanak. Logikus megoldást jelent, hogy akkor az okostelefonok, tabletek erőforrásait használják fel. Ezek tartalmának tükrözésére alkalmas a Miracast technológia, de a Samsung a jövőben még ennél is tovább menne egy lépéssel. A cég a 2014-es, felújított okostévé rendszerében egy olyan szolgáltatás bevezetését tervezi, amely lehetővé tenné, hogy a két eszköz párosítása után a felhasználó egyszerre láthassa a tévéműsort vagy filmet, illetve machináljon személyi mobil eszközön futtatott alkalmazással. Ezenkívül a Samsung arra is törekszik, hogy jövőben egyre több olyan játék kifejlesztésére inspirálja a tableteken és mobilokon már bizonyított partnereit, amelyek a jelenleginél jobban képesek kihasználni a nagy képátló által kínált előnyöket.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés