Hirdetés

A Samsung a közeljövőben megint betámadná az OLED tv piacot

A Samsung 2012-ben nagy dérrel-dúrral mutatta be a televíziózás forradalmának kikiáltott 55 hüvelykes OLED televízióit, azonban a projekt csúfosan megbukott, és tavaly vissza is vonták ilyen típusú termékeiket. Bár a vállalat a fejlesztéseket folytatta, erről tanúskodott például a 4K felbontású készülékük, amit mi is megnéztünk az IFA-n, azonban a közelmúltban még arra sem adtak választ, hogy egyáltalán visszatérnének-e erre a piacra, arra meg pláne nem, hogy mikor.


[+]

Most úgy tűnik, legalábbis a dél-koreai ETNews információ szerint, hogy erre hamarosan sor kerülhet. A pletykák arról szólnak, hogy a vállalat a közeljövőben még egyszer támadást indít OLED televízióival, amihez a hátterük meg is van, hiszen rendelkeznek saját gyártó és fejlesztőüzemekkel, többek között az idén kezdik meg egy 3,6 milliárd dollárba kerülő komplexum felépítését. Nem túl meglepő módon, az eddig favorizált RGB paneltechnológiát elengednék, és helyette az LG által már sikeresen bevezetett, fehér OLED háttérvilágítású, színszűrőkkel ellátott WRGB eljárás mellett tennék le voksukat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés