Hirdetés

Egy darabig még nem lesznek új Samsung OLED tévék

A Samsung idén tavasszal jelentette be, hogy egy időre kivonulnak az OLED televíziók piacáról. Ez a döntés elég nagy megrökönyödés keltett, hiszen a dél-koreai óriás épp csak mostanában kezdett foglalkozni a nagy méretű OLED kijelzőkkel, és mindenhol azt kommunikálták, ebben a technológiában látják a jövőt. Akkoriban még nem lehetett tudni, hogy ez a visszavonulás milyen hosszú időre szól, de most  Kim Hyun-seok, a tévé üzletág vezetőjének szavai eloszlatták némiképp a ködöt.


[+]

Ő ugyanis azt jelentette ki, hogy se idén, se jövőre nem küld a Samsung boltokba OLED tévéket. Tehát hiába a működőképes UHD felbontású, pazar képminőségű panel, a jelek szerint a megbízhatósággal kapcsolatos problémákat továbbra sem sikerült megfelelően orvosolni. Az is kiderült, a konszern ehelyett inkább a kvantumpontos LCD kijelzőkre fókuszál majd. A jelek szerint tehát a Samsung OLED fronton nem akar vagy nem tud versenyezni az LG-vel és a kínai gyártókkal, ami, bárhogyan nézzük, eléggé meglepő.

Előzmények

Hirdetés