Hirdetés

A Samsung már gyártja az első DDR4-es memóriáit

A Samsung bejelentette, hogy megkezdték az első, DDR4-es szabványra épülő lapka gyártását. A 20 nm-es osztályú eljáráson készülő memóriachip 4 gigabites kapacitást kínál és 1,2 V-os feszültségen működik. Az újdonság 2667 MHz-es effektív órajelre képes, így a vállalat elmondása szerint 25%-kal gyorsabb, mint az aktuális legjobb DDR3 memória, miközben 30%-kal kevesebbet fogyaszt. Természetesen az első körben lesznek 2133 MHz-en üzemelő memóriák is, amelyek sebessége közel azonos a leggyorsabb DDR3-as verziókkal, de az energiaigényük így is számottevően kedvezőbb.

Samsung 32 GB-os DDR4 RDIMM modul
Samsung 32 GB-os DDR4 RDIMM modul [+]

A Samsung a lapkát szerverekbe szánja, így a cég a következő évben érkező DDR4 memóriát igénylő platformokba egy 16 GB-os 2667 MHz-es RDIMM modult kínál majd, míg a 32 GB-os verzió 2133 MHz-en ketyeg. Utóbbit a cég csak később fogja szállítani.

A vállalat hivatalos adattal nem szolgált a DDR4 árával kapcsolatban. Információink szerint az új modulok ára jóval a DDR3-as verziók felett tanyázik, ami persze nem meglepő, hiszen az új memóriaszabványok mindig extrém árazással kezdik az karrierjüket. A friss útiterv szerint 2014-ben a DDR4-es memóriákat lényegében csak a szerverekbe szánja a Samsung, míg 2015-től már más piacokon is megjelenhet a DDR4, de tömeges terjedésbe 2016-ban kezdhet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés