Hirdetés

Személyi asszisztenst zár a tévéibe a Samsung

A Bixby 2.0 segítségével javítanák fel, könnyítenék meg a kezelést, és tennék egyszerűbbé a tartalmak elérését.

Az elmúlt években rengeteg próbálkozást láthattunk azzal kapcsolatban, hogy valahogy megoldják a tévék hangalapú vezérlését. Ennek a folyamatnak egyik újabb fázisa, hogy megjelentek az úgynevezett személyi asszisztensek ebben az iparágban is.


[+]

Például a Philips a Google Assistanttal kísérletezik, a Samsung pedig azt jelentette be, hogy a 2018-as tévéibe bepakolja a Bixby 2.0-t. Egyelőre még több infót nem árultak el ezzel kapcsolatban, azt leszámítva, hogy nyilván sokkal jobbak lesznek majd a felhő alapú Bixbyvel megtámogatott készülékek, és hogy más termékcsaládok, így például a mobilok, vagy hűtőszekrények is megkapják a technológiát. A januári CES után okosabbak leszünk nyilván, annyit azért elárulnék, hogy az IFA-n láttam már egy más gyártó személyi asszisztenses televízióját, és annyira nem kellett felmosni utána a padlóról, nem igazán éreztem azt, hogy itt zajlik a forradalom a szemem előtt, de majd meglátjuk!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés