Hirdetés

Tovább robog a felsőkategóriás Samsung ATIV Book 9 notebook: jön a Pro és Spin

A Samsung korábban számos régióból, többek között tőlünk is kivonult a notebookpiacról, ám ez nem jelenti azt, hogy azokban az országokban, ahol ebben a szegmensben sikerült nagyobb elismerésre és piaci részesedésre szert tenni ne lenne jelen továbbra is. Magyarország elhagyásával a hazai notebookválaszték szegényebb lett, így például a felsőkategóriás ATIV Book 9, leánykori nevén Series 9 sem kapható hivatalosan, pedig a vékony kialakítású masina igen szép eredményeket ért el tesztjeinken is.

Az ATIV Book 9 tehát más országokban továbbra is él és virul, ráadásul a jelek szerint folyamatos fejlesztés alatt áll, hiszen két új modellel is gyarapodott a választék, amelyek természetesen a Windows 10-re építenek. Az egyik a 15,6"-es Pro változat 4K felbontású, 500 cd/m² fénysűrűségű érintőkijelzővel és 2 GB GDDR5 VRAM-mal kiegészített GeForce GTX 950M GPU-val, a másik pedig a 13,3"-es, 3200x1800 képpontos, "extra erős" 700 cd/m² fénysűrűségű érintőkijelzővel szerelt Spin. Fontos különbség a két gép között, hogy a Pro egy hagyományos notebook, míg a Spin egy "convertible" masina, azaz kijelzője akár 360 fokban hátrahajtható, így tablet, sátor, notebook és prezentációs módban is használható.

Samsung ATIV Book 9 Pro és Spin Samsung ATIV Book 9 Pro és Spin
Samsung ATIV Book 9 Pro és Spin [+]

A hardverkiépítés nem csak a kijelzőben és a dedikált VGA meglétében tér el. Ugyanis míg a 17,8 milliméter vastag és 2 kilogrammnál éppen csak pici nehezebb Pro változatban Intel Core i7-6700HQ processzor dolgozik, addig az alig 15 milliméter vastag és 1,3 kilogrammos Spinben a Core i7-6500U szolgál. Mindkét masinában 256 GB-os SSD és 8 GB RAM kap helyet, illetve rendelkeznek 3 darab USB 3.0-s aljzattal, HDMI kimenettel, SD kártyaolvasóval, háttérvilágítással ellátott billentyűzettel. A Pro ezenfelül kap egy USB 3.1 Type-C aljzatot is, illetve a hangszórók számát is megduplázzák - azaz 4 darab kerül bele.

Samsung ATIV Book 9 Spin Samsung ATIV Book 9 Spin
Samsung ATIV Book 9 Spin [+]

Ami az akkumulátor üzemidőt illeti, a Pro esetében 6,5 órát, a Spinnél 7,3 órát adott meg a Samsung. Az árat sem titkolták el: a nagyobbik masináért 1600 dollárt kérnek, a kisebbikért pedig 1400 dollárt kell majd fizetni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés