Hirdetés

Samsung 850 Pro SSD 4 TB: elnapolva!

A Samsung már jó ideje ígérgeti a 850 Pro SSD család 4 TB-os kiadását, hiszen elsőként 2015 őszén tettek ígéretet a 2016-os megjelenésre, viszont azóta sem történt semmi. Úgy tűnik, egy darabig nem is fog, mivel a gyártó észak-amerikai ügynöksége, az Allison+Partners kiadott egy rövid közleményt, mely érzékenyen érinti majd azokat, akik ezt a terméket várták. Eszerint a NAND memórialapkák körül kialakult hiány miatt a gyártási kapacitást átcsoportosítják azokra a területekre, ahol a legnagyobb igény jelentkezik, emiatt a Samsung 850 Pro SSD 4 TB tárkapacitású modelljét bizonytalan időre elnapolják.


Nem csak a 2016, hanem az early 2017 sem jön össze most (forrás: AnandTech)

2016 végén írtunk róla, hogy elindult a NAND lapkák ára felfelé, mivel a telefongyártók részéről egyre csak nő a keresletet, ezt az igényt pedig a memóriagyártók nem képesek fedezni. Amellett, hogy a vállalatok elkezdték a meglévő erőforrásaikat átcsoportosítani (és ennek a levét issza meg most a beígért SSD elmaradása) és minden meglévő gyártósort beizzítani, hogy ne legyen komolyabb fennakadás, a vásárlási kedvet a már bevált módszerrel, a magasabb árral próbálják meg letörni. Egyelőre nem tudni, hogy mikor következik be pozitív változás, de amennyiben igazak a korábbi hírek, a hiány az év második felére megszűnhet, az árak viszont csak jövőre normalizálódhatnak – feltéve, ha nem járunk úgy, mint annak idején a természeti katasztrófára fogott merevlemez árakkal.

Hirdetés