Hirdetés

A Samsung letarolta a 2012-es tévépiacot

Évek óta a Samsung trónol a televíziós piac csúcsán, és a riválisok legnagyobb bánatára a konszern 2012-ben tovább tudta növelni piaci részesedését. Egészen pontosan 24,8 %-ról 27,7 %-ra, a második helyet továbbra is stabilan őrzi az LG, amely cég szintén jobb eredményt ért el tavaly, hiszen a 13,8 %-os részesedését 15 %-ra tornásza fel.

Samsung ES8000
Samsung ES8000 [+]

A japán cégek viszont a jelek szerint komoly gondokkal küzdenek. A Sony részesedése 11,2 %-ról 7,8 %-ra esett, a Panasonicé 7,8 %ról 6%-ra, a Sharp pedig 6,6 %-ról 5,4 %-ra. Ez pedig azt jelenti, hogy a Samsung egymaga több televíziókészüléket értékesített, mint a japán vállalatok együttvéve. Ez utóbbi vállalatok számára az is rossz hír lehet, hogy a kínai cégek talajvízként törnek fel, így a jövőben a Hisense és a Haier is veszélyeztetheti pozícióikat. A japánok gyengélkedésének elsődleges oka a hazai piac gyatra teljesítménye, hiszen 32 %-kal esett  a szigetországban eladott készülékek mennyisége. Nyugat-Európa egy fokkal jobban szerepelt, de a 15 százalékos csökkenés sem fest túl jól, és hasonló adatokat produkált az ázsiai és a dél-amerikai régió is.

Továbbra is az LCD televíziók viszik a prímet, hiszen ezekből mindegy 203 millió darab talált gazdára 2012-ben, szemben a plazmák 13 milliójával. Érdekes, hogy ezt a számot még a CRT televízióik is megugorják, hiszen a katódsugárcsöves mödellekből 16 millió darabot adtak el, értelemszerűen elsősorban a fejlődő országokban.

Előzmények

Hirdetés