Részletezte az IGP-re vonatkozó terméktámogatását a Qualcomm

Egyelőre kevés lapka kap frissíthető meghajtókat, de az Androidon ez is hatalmas előrelelépés.

A Qualcomm az előző év végén bejelentett, 5G-re fókuszáló rendszerchipekkel párhuzamosan említette meg, hogy a jövőben a felhasználó egyénileg is frissítheti majd az integrált grafikus vezérlő meghajtóját. Erre a Google az Android 8.0 óta lehetőséget ad, mivel ebben a rendszerben két részre bontották a felhasználói szinten futó meghajtót, így van egy alap, amit csak a rendszerrel együtt lehet frissíteni, de az ehhez kapcsolódó modulok cserélhetők közvetlenül a Play Store-ból is.

A Qualcomm most végre részletekkel is előrukkolt, és a korábbi ígéretükhöz tartják magukat, vagyis minden negyedévben egy eszközillesztőt fognak kiadni. Ez jól hangzik, de a vállalatnak elsődlegesen a telefongyártók az ügyfelei, és elsődlegesen nem a felhasználók, hanem a partnerek igényei fontosak. Emiatt a cég ugyan vállalja az évi legalább négy frissítést, de ezeket csak az adott eszközök gyártói tehetik elérhetővé a Play Store-on. A Qualcomm bízik abban, hogy a partnerei értékelni fogják az erőfeszítéseiket, és a jobb felhasználói élmény érdekében megfelelő időközönként elérhetővé teszik a kiadott meghajtókat, de garanciát erre nem tudnak vállalni.

A termékek tekintetében a Snapdragon 865, 765, 765G és 855 rendszerchipekkel szerelt ultramobil eszközök kompatibilisek, ezekhez érkezhetnek frissítések az integrált grafikus vezérlőhöz. Az eszközspecifikus terméktámogatásról a gyártóknál kell érdeklődni.

A Qualcomm és a Google még kiad egy Android GPU Inspector segédprogramot is, ami igazából a fejlesztőknek lehet hasznos, mivel segít megtalálni azokat a problémákat a kódban, amelyek miatt rossz hatásfokkal történik a programfuttatás.

A fentiek persze még mindig nagyon messze vannak attól, amit például a PC-ben megszokhattak a játékosok, viszont végre jó irányba mozog az Android. Ugyanakkor még nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy ez egy játékra ténylegesen alkalmas operációs rendszer legyen.

Azóta történt

Előzmények