Hirdetés

Az előd fontos hiányosságát pótolja a Razer Ornata V2

A dizájn, illetve a mechanikus és membrános billentyűzetek előnyeit ötvöző kapcsolók maradtak, de kaptunk néhány extra gombot.

A Razer még 2016-ban mutatta be az eredeti Ornata billentyűzetet, melynek az átlagnál alacsonyabb profilú kupakjai alatt olyan hibrid kapcsolók dolgoznak, amik mechanikus alapokra épülnek, ezzel garantálva a tartósságot, míg a leütés érzetét a szilikon membránok teszik komfortosabbá.


[+]

A Razer termékekhez képest nem is túl drága eszközről talán egyetlen dolog hiányzott, mégpedig a dedikált multimédiavezérlők, ezt a most bejelentett második generáció esetében már pótolták három programozható gomb és egy görgő képében. További változtatás még, hogy ezúttal nem lesz egy alap és egy Chroma verzió, egyetlen modell kerül piacra, mely támogatja a kígyósok RGB rendszerét, így nem kell majd extra felárat fizetnünk ezért. A dizájn és a funkciók többi része ugyanaz, mint az előd esetében, ezért a termékoldal mellett érdemes egy pillantást vetni korábbi cikkünkre is.

A Razer Ornata V2 már rendelhető a gyártó webáruházából 99,99 dollárért.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Razer

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés