Hirdetés

Radikális lépések a Hynixtól

Híreinkben már többször szerepelt, hogy a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) elé került a Hynix-ügy, nevezetesen az amerikai és európai import-büntetővámok kivetése a Hynix termékeire. Ismeretes, hogy a szankciók a versenyjogi szabályok megsértése miatt kerültek megállapításra (a tiltott állami támogatások segítségével alkalmazott alacsony árak sértették a piac többi szereplőjének érdekeit).

A dél-koreai vállalat a jövőben kénytelen lesz megválni az összes, nem a fő tevékenységi köréhez tartozó kiegészítő üzletágától. A társaság szerint csak így biztosítható a talponmaradásuk. Minderről a Financial Times értesült cégközeli forrásokra hivatkozva.

Az érdekeltek között van a Citigroup amerikai befektetési bank is, amely a Hynix egyik legfőbb hitelezőjének számított. A gyors reakció valahol érthető, hiszen itt már a túlélésről van szó és korántsem arról, hogy tud-e még a Hynix versenyezni olyan "nagyágyúkkal", mint a Samsung, az Infineon vagy a Micron. A cég egyébként 2002 szeptemberében már rákényszerült egy hasonló lépésre - akkor kénytelen volt eladni a kínai BOE Technology Group LCD-gyártó vállalatban birtokolt részvényeit.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés