Hirdetés

Hibajavításokat hoz az új Radeon Software

A 18.5.2-es eszközillesztő főleg játékokon belüli problémákra reagál.

Az AMD elérhetővé tette a 18.5.2-es verziószámú Radeon Software kiadását, amely elsődlegesen a hibajavításokra koncentrál. Ezen belül is megszűnnek a Sea of Thieves és a Warhammer: Vermintide 2 esetleges rendellenességei, amely az előbbi esetben a töltőképernyőnél, míg utóbbinál a felbontás váltásakor jött elő, emellett a Arizona Sunshine című játékban is jól jelennek majd meg a zombik textúrái horda módban, továbbá a The Crew című játékon belül nem lesznek grafikai problémák nappali fényviszonyok mellett.

Általános javítás, hogy a shader cache mostantól minden játék során jól fog működni, így a lefordított shadereket a funkciójának megfelelően biztosan eltárolja majd, valamint a játékból aktivált FreeSync szolgáltatás kapcsán is megszűnik az a gond, amely kapcsán bizonyos kijelzők nem működtek megfelelően, így fekete képernyőbe lehetett futni.

Az új meghajtó egyébként tartalmaz egy új profilt is, méghozzá a Budget Cuts című VR játékhoz, de ezt az AMD nem említi meg, ugyanis az érintett program megjelenése pont csúszik egy picit.

A 18.5.2-es verziójú, WHQL aláírással rendelkező, Adrenalin Edition családba sorolt drivercsomag a Windows 10 és 7 operációs rendszereket támogatja, és a Radeon HD 7000, 8000 (OEM), valamint az R7 és R9 200, 300, Fury, RX 400, 500, Vega, illetve Pro Duo szériás grafikus kártyákhoz, valamint a GCN-es mobil Radeonokhoz telepíthető. Fontos adalék, hogy bizonyos gyártók nem engedélyezik a notebookokhoz tartozó általános terméktámogatást, így az érintett vállalatok termékeinél magához a gyártóhoz kell fordulni frissítésekért. Hasonló módon kell eljárni a Switchable Graphics technológiát használó Intel processzorral szerelt notebookok esetében is. A Windows 7 alatti megbízható működéshez az AMD kiemelten ajánlja, hogy a felhasználó telepítse az operációs rendszerhez tartozó első szervizcsomagot, mely beszerezhető a Microsofttól. A szervizcsomag telepítése nélkül a driver egyes funkcióinak hibátlan működése nem garantált, továbbá bizonyos újabb hardverek vagy konfigurációk esetében csak 64 bites operációs rendszerre érhető el a támogatás.

A Radeon Software Adrenalin Edition 18.5.2-es szoftvercsomag és a hozzá tartozó dokumentáció letölthető az AMD szerveréről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés