Hirdetés

Módosítja a mobil gépek támogatását az új Radeon Software

A 19.2.3-as eszközillesztő a DiRT Rally 2.0 című játékhoz is kínál egy frissített profilt.

Az AMD elérhetővé tette a 19.2.3-as verziószámú Radeon Software kiadását, amely teljesíti a cég CES-en tett ígéretét. Ettől a csomagtól kezdve az AMD nem veszi figyelembe a gyártópartnerek álláspontját a meghajtó elérhetőségének kérdésében, mivel úgy gondolják, hogy nem lehet jó minőségű terméktámogatást biztosítani, ha nem érhetők el a felhasználók számára a legfrissebb szoftverek. Innentől kezdve minden hivatalos Radeon Software verzió támogatni fogja az összes megjelenő vagy eddig megjelent, Ryzen Mobile sorozatú APU-val dolgozó mobil gépet. Ugyanez vonatkozik a mobil Radeonokra is, de az AMD nem felel az egyes notebookok gyártóspecifikus funkcióiért, így felkínálják a platformjaikhoz a működést biztosító meghajtót, viszont ezek nem lesznek kompatibilisek azokkal az egyedi képességekkel, amelyeket esetleg az adott notebookgyártó bevet a termékek differenciálása érdekében.

Az AMD szerint a Ryzen Mobile sorozatú APU-kra érdemes telepíteni a meghajtót, hiszen a megjelenéskori Radeon Software csomaghoz viszonyítva átlagosan akár 10%-os extra tempót lehet nyerni, az eSport címekben pedig ez az előrelépés akár 17% is lehet.

Az eszközillesztő egy frissített profilt is kínál a DiRT Rally 2.0 című játékhoz, és ez a cég mérései szerint akár 3%-os gyorsulás is hozhat egy Radeon RX Vega 64-es VGA-n, de más grafikus vezérlő mellett is elképzelhető hasonló előrelépés, viszont ezeket az AMD konkrétan nem mérte ki.

A szokásos hibajavítások sem maradtak, többek között a Radeon VII VGA-val a légkavarók nem fognak a szükségesnél több ideig magasabb fordulatszámon pörögni automatikus tuning, illetve manuális ventilátorgörbe alkalmazása során, aktívált FreeSync mellett történő, teljes képernyős videolejátszás mellett nem fog időnként elmenni a kép, az önálló VR headsetekre való streamelés során a szükséges alkalmazás nem omolhat össze hosszabb ideig tartó játék esetében, illetve a Radeon WattMan modul Zero RPM szolgáltatása megfelelően le lesz tiltva manuális ventilátorgörbe beállítása esetén. Mindezek mellett a Battlefield V című játékban a karakterek megjelenítésére vonatkozó grafikai hibáját is sikerült javítani.

A 19.2.3-as verziójú, Adrenalin 2019 családba sorolt drivercsomag a 64 bites Windows 10 és 7 operációs rendszereket támogatja, és a Radeon HD 7000, 8000 (OEM), valamint az R7 és R9 200, 300, Fury, RX 400, 500, Vega, VII, illetve Pro Duo szériás grafikus kártyákhoz, valamint a GCN-es mobil Radeonokhoz telepíthető, illetve támogatja még a Ryzen, az Athlon, az A-szériás, illetve a régebben megjelent, GCN architektúrára épülő IGP-vel rendelkező egyéb APU-kat is. A notebookokhoz az AMD általános terméktámogatást kínál, vagyis a csomag telepíthető a megfelelő hardverekkel rendelkező mobil gépekre, de az egyedi, specifikus funkciókért nem felelnek, ezekhez továbbra is külön terméktámogatás szükséges az adott rendszer gyártójától. A Windows 7 alatti megbízható működéshez az AMD kiemelten ajánlja, hogy a felhasználó telepítse az operációs rendszerhez tartozó első szervizcsomagot, mely beszerezhető a Microsofttól. A szervizcsomag telepítése nélkül a driver egyes funkcióinak hibátlan működése nem garantált, továbbá bizonyos újabb hardverek vagy konfigurációk esetében csak 64 bites operációs rendszerre érhető el a támogatás.

A Radeon Software Adrenalin 2019 Edition 19.2.3-as szoftvercsomag és a hozzá tartozó dokumentáció letölthető az AMD szerveréről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés