Hirdetés

Virtuális valóságba helyezi a poklot az új Radeon Software

A 17.11.4-es eszközillesztő pár Radeon RX Vega VGA-ra vonatkozó problémát is korrigál.

Az AMD elérhetővé tette a 17.11.4-es verziószámú Radeon Software kiadását, amely frissített profilt tartalmaz a Doom VFR című játékokhoz, vagyis a Doom virtuális valósághoz szánt verziójához, emellett az Oculus Dash nyílt bétáját is támogatja.

Szokás szerint némi hibajavítással is lehet számolni, ezek közé tartozott Star Wars Battlefront II című alkotásban előforduló instabilitás, ha a felhasználó megjelenítési módot váltott egy több GPU-s konfigurációjú számítógéppel. Emellett bizonyos konfigurációkon a Radeon RX Vega VGA-k is instabil működést okozhattak a HBCC szegmens méretének állítgatásakor, illetve az említett VGA-k esetében a visszajelzett órajelre és energiafelvételre vonatkozó értékek hibásak lehettek. Utóbbi nem befolyásolta negatívan a működést, csupán rossz információt közvetített a meghajtó a felhasználó felé.

A 17.11.4-es verziójú, Crimson Edition ReLive családba sorolt drivercsomag a Windows 10 és 7 operációs rendszereket támogatja, és a Radeon HD 7000, 8000 (OEM), valamint az R7 és R9 200, 300, Fury, RX 400, 500, Vega, illetve Pro Duo szériás grafikus kártyákhoz, valamint a GCN-es mobil Radeonokhoz telepíthető. Fontos adalék, hogy bizonyos gyártók nem engedélyezik a notebookokhoz tartozó általános terméktámogatást, így az érintett vállalatok termékeinél magához a gyártóhoz kell fordulni frissítésekért. Hasonló módon kell eljárni a Switchable Graphics technológiát használó Intel processzorral szerelt notebookok esetében is. A Windows 7 alatti megbízható működéshez az AMD kiemelten ajánlja, hogy a felhasználó telepítse az operációs rendszerhez tartozó első szervizcsomagot, mely beszerezhető a Microsofttól. A szervizcsomag telepítése nélkül a driver egyes funkcióinak hibátlan működése nem garantált, továbbá bizonyos újabb hardverek vagy konfigurációk esetében csak 64 bites operációs rendszerre érhető el a támogatás.

A Radeon Software Crimson Edition 17.11.4-es szoftvercsomag és a hozzá tartozó dokumentáció letölthető az AMD szerveréről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények

Hirdetés