Hirdetés

Optimalizálások és hibajavítások a 16.8.2-es Radeon Software meghajtócsomagban

Két játék támogatása, valamint több hibajavítás is szerepel a listán.

Frissítette Crimson Edition sorozatba tartozó Radeon Software meghajtócsomagját az AMD. A hotfix driver elsősorban két új program, a No Man's Sky, illetve a még béta állapotú Paragon optimalizálására koncentrál, illetve három fontos hibát javít. Az egyik az Overwatch fagyásával kapcsolatos, míg a másik kettő sokkal általánosabb. Nemrég érkezett a Windows 10 Anniversary Update, amivel több felhasználónak is meggyűlt a baja, egyes gépekre ugyanis nem lehetett az AMD driverét telepíteni a secure boot engedélyezése mellett, de ezt a hibát most kijavították. Szintén megjavították a kijelzővillogást, ami FreeSync kijelzővel, bekapcsolt FreeSync mód engedélyezése mellett jelentkezett üresjáratban a Windows asztalon. Az AMD a dokumentációban jelezte, hogy akadnak még hibák, amelyekről tudnak, ezeket nyilván hamarosan javítani fogják.


[+]

A 16.8.2-es verziójú, Crimson Edition családba sorolt drivercsomag a Windows 10, 8.1 és 7 operációs rendszereket támogatja, és a Radeon HD 7000, 8000 (OEM), valamint az R7 és R9 200, 300, Fury, RX 400, illetve Pro Duo szériás grafikus kártyákhoz, valamint a GCN-es mobil Radeonokhoz telepíthető. Fontos adalék, hogy bizonyos gyártók nem engedélyezik a notebookokhoz tartozó általános terméktámogatást, így az érintett vállalatok termékeinél magához a gyártóhoz kell fordulni frissítésekért. Hasonló módon kell eljárni a Switchable Graphics technológiát használó Intel processzorral szerelt notebookok esetében is. A Windows 7 alatti megbízható működéshez az AMD kiemelten ajánlja, hogy a felhasználó telepítse az operációs rendszerhez tartozó első szervizcsomagot, mely beszerezhető a Microsofttól. A szervizcsomag telepítése nélkül a driver egyes funkcióinak hibátlan működése nem garantált. Ugyanez igaz a Windows 8-ra is, amelyet Windows 8.1-re kell frissíteni. Mindemellett bizonyos újabb hardverek esetében csak 64 bites operációs rendszerre érhető el a támogatás.

A Radeon Software Crimson Edition 16.8.2-es szoftvercsomag és a már említett, hozzá tartozó dokumentáció letölthető az AMD szerveréről.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Előzmények

Hirdetés