Hirdetés

A Quanta nekiment az AMD-nek

Az egyik legnagyobb tajvani notebookgyártóként számon tartott Quanta Computer beperelte az ATI felvásárló AMD-t, mivel szerintük a vállalat hibás vezérlőlapkát szállított az Intel processzorra épülő notebookokba. Az érintett chip az ATI RS600ME jelzésű északi hídja, mely az Intel mobil Core 2 Duo processzorhoz volt kapható, és a fejlett IGP miatt kedvező vételnek számított a megrendelők körében. A termék forgalmazását az AMD még 2006-ban leállította, mivel nem újították meg az Intellel az ATI korábban kötött licencszerződését, így 2007-től nem volt joga a cégnek vezérlőlapkákat árulni az Intel processzoraihoz.

A Bloomberg beszámolója szerint az érintett lapkák hőtűrő képessége nem felelt meg az elvárásoknak, ezért a chipek megfelelő hűtés nélkül tönkrementek az egyes mobil termékekben. A Quanta által beadott keresetből kiderül, hogy a NEC számára gyártott noteszgépekben volt gond a lapkával, és ezzel jelentős kár érte a vállalatot mind a forgalom, mind pedig a nyeresége tekintetében. A tajvani notebookgyártó ezért kártérítésre tart igényt az AMD-től.

Az állítólagos bűnös
Az állítólagos bűnös

Michael Silverman, az AMD szóvivője reagált a Quanta vádjaira, és elmondta, hogy a bűnösnek kikiáltott – több mint öt éves – ATI RS600ME vezérlőlapkát már nem forgalmazzák, illetve eddig senki sem panaszkodott ilyen hibára a termékkel kapcsolatban. Az is kiderült, hogy a NEC más típusú, nagy tételben készült notebookokba is rendelt ATI RS600ME vezérlőt, mely kapcsán nem fordultak elő a fenti meghibásodások. A Quanta Computer ezt az állítást elismeri, így egyelőre kérdéses, hogy az egyes NEC notebook szériákban miért ment tönkre a vezérlő, míg más tervezésű, szintén NEC notebookokban miért nem produkálta ugyanazt a hibát konkrétan ugyanaz a chip.

A Quanta kaliforniai San Jose szövetségi bíróságon keresi az igazát, és garanciális kötelezettségek elmulasztásával, szerződésszegéssel, csalással, illetve megtévesztéssel vádolja az AMD-t.

Előzmények

Hirdetés