Hirdetés

A Puget Systems nyerte az első, Core i9-9990XE-ért folytatott aukciót

Gépet viszont nem építenek majd rá, ugyanis olyan szabályok vonatkoznak a CPU-ra, ami kiszámíthatatlanságot okoz.

Január közepén írtunk így hírt arról, hogy nagyon speciális, Core X sorozatú CPU-t hozhat az Intel, amelynek a specifikációi nemrég ki is derültek. A Core i9-9990XE jelzésű termék abból a szempontból különleges, hogy nem lehet ám csak úgy megvásárolni, az Intel ugyanis licitre bocsátja a legyártott darabokat. Az első aukciót úgy néz ki, hogy a Puget Systems nyerte, amely cég saját bevallása szerint közel 2300 dollárt fizetett CPU-kra levetítve.


(forrás: Puget Systems) [+]

Magáról a termékről készítettek egy tesztet, amit az alábbi oldalon meg is lehet tekinteni. Ami biztos, hogy a Puget Systems úgy döntött, hogy nem épít majd gépeket a Core i9-9990XE CPU-ra, aminek indoklására négy okot jelöltek meg. Többek között problémás az ár, hiszen az újdonság 15%-kal drágább volt, mint a Core i9-9980X, miközben nem teljesít azért ennyivel jobban, emellett az aukciós értékesítési koncepció nem garantálja, hogy a következő körben nem kell a termékekért többet fizetni, ami komoly kiszámíthatatlanság. Ehhez kapcsolódik, hogy ha egy adott gyártó nem nyeri meg a következő aukciót, akkor gyakorlatilag nem tudja biztosítani a terméket az előre összeszerelt gépeibe, ezzel lényegében megjósolhatatlan az elérhetőség. Mindemellett a Puget Systems problémásnak tartja a fogyasztást is, ami 255 watt. Az ezzel járó hőtermeléssel a Corsair Hydro H80i vízhűtő ugyan megbirkózik, de nincsenek hosszabb távú tapasztalatok arról, hogy az LGA2066-os foglalattal rendelkező alaplapok hogyan viselik ezt a terhelést.

A legnagyobb ellenérv ugyanakkor a garancia. Az Intel ugyanis nem cseréli ki a meghibásodott Core i9-9990XE CPU-kat, vagyis ennek a költsége az adott partnert terheli. A CPU-knál az efféle garanciális panasz ritka, de egy ilyen drága terméknél fájni tud, ami viszont nagyobb baj, hogy az aukciós értékesítési modell miatt valószínűtlen, hogy lesz cseretermék. Ergo, ha a felhasználónál felmondja a szolgálatot egy ilyen processzor, akkor rendkívül csekély az esélye, hogy a gyártó képes lesz helyettesíteni. Az sem igazából tisztázott, hogy mennyi akció lesz, ami szintén fontos kérdés, hiszen ha az Intel úgy dönt, hogy nem rendez több ilyet, akkor az szintén azt jelenti, hogy a Core i9-9990XE beszerezhetetlen lesz a partnereknek.

A Puget Systems szerint a fenti problémák miatt eléggé valószínűtlen, hogy más cég építene előre összeszerelt gépet az Intel új processzorára, mivel ugyanezek a kérdések merülnek fel bennük is, ami nem teszi túl vonzóvá a frissen, bár igen nagy csendben megjelent központi egységet.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés