Hirdetés

Programajánló: harmadszor is lesz bacsis-tuning retro számítógépkiállítás

Retro masinák, legendás CPU-k és VGA-t, multiplayer sarok, illetve egyéb programok várják az érdeklődőket.

A PROHARDVER! közösség ismert tagja, bacsis, már harmadszor rendezi meg a BRSZK-t, azaz "bacsis-tuning retro számítógép kiállítást", amely több évtized fejlődését öleli fel, ritka és különleges hardverekkel. A géppark az előzetes szerint az eddig legnagyobb lesz, már 50-nél is több számítógép lesz megtekinthető, amit 250-nél is több régi, de a maguk idejében fantasztikusnak számító processzor egészít ki. Előzetesként megtudtuk, hogy ezúttal olyan gépek is ki lesznek állítva, mint az Atari ST, a Comodore 64, a HT-1080Z és az Amiga 1200. Ezek mindegyike az adott korszak egyik különlegességének számított, és annak ellenére, hogy nem mindegyik lett pénzügyileg sikeres, valamilyen szinten legendákként emlékszünk rájuk.

A processzorok már felsorakoztak
A processzorok már felsorakoztak [+]

A díjtalan rendezvény szokás szerint szórakozásra is kiváló, mivel vannak működő gépek, illetve ezúttal is kipróbálhatók az első, többjátékos módot kínáló játékprogramok is.


[+]

A "3. BRSZK, azaz bacsis-tuning retro számítógép kiállítás" információi:

  • Helyszín: Füle, Művelődési ház, Széchenyi u. 36.
  • Időpont: 2017. 05. 20. (szombat) 10-20 óráig; 2017. 05. 21. (vasárnap) 10-18 óráig
  • A rendezvény weboldala: bacsis-tuning.hu

A belépés természetesen most is ingyenes, ahogy az előző évben is az volt.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés