Hirdetés

Pár PlayStation 4-es játék szebb lesz a PC-s portnál

A PC és az új generációs konzolok képességeit egy részletes cikkben elemeztük már, és elmondható, hogy az Xbox One és a PlayStation 4 előrébb tart a PC-nél. Utóbbi később behozhatja a lemaradást, de több idei multiplatform játék már épít a konzolok extra képességeire, igaz még csak a grafika szempontjából. Egyedül az új Ignite motorra épülő EA Sports játékok élnek a fejlettebb képességekkel a játékmenet területén, így a PC-s FIFA 14 leragad az Xbox 360-as és PlayStation 3-as verzió szintjén.

A többi játékról azonban nem lehetett hallani, hogy mi lesz a sorsuk. Pár fejlesztő már megszellőztette, hogy a PC-s port is ugyanazt tudja, amit a Xbox One-os és a PlayStation 4-es, de az Ubisoft igyekszik hasznosítani erőforrásit, így az Assassin’s Creed IV: Black Flag című játék esetében kijelentették, hogy a PlayStation 4-re készült verzió lesz a legjobb. Jean Guesdon, a GamingBolt számára adott interjúban elmondta, hogy a játék mindegyik platformon ugyanazt a sztorit és küldetéseket kapja meg, ami örömteli hír az Assassin’s Creed III után, mely a PlayStation 3-on extra küldetést tartalmazott. A grafika azonban a PlayStation 4-en adja majd a legteljesebb élményt, mivel a fejlesztők kidolgoztak egy szelet szimuláló rendszert, mely vihar esetén a fa ágainak mozgását, illetve a tenger nagy hullámait valósághűen adja majd vissza. Ez nem hat majd a játékmenetre, tehát szimplán grafikai effektről van szó, ami segít, hogy a játékos láthassa az erőhatásokat egy nagyobb trópusi vihar során. Arról nem tudni, hogy a szél szimulálását megkapja-e az Xbox One, hiszen a rendszer elméletben ugyanarra képes, amire a PlayStation 4, de nem elképzelhetetlen, hogy a gyengébb teljesítményű IGP miatt hiányzik belőle ez erő az előbbi effekt megvalósításához.

Sajnos egyelőre úgy tűnik, hogy a PC ezúttal a rövidebbet húzza. Ugyanakkor utánakérdeztünk, hogy a fentebb leírtak megoldhatók-e a mai VGA-kon. Kiderült, hogy az egész effekt szimplán egy teljesen a grafikus vezérlőn dolgozó szimuláció, hasonlóan a TressFX-hez, csupán másképp működik, de megírható a DirectX API DirectCompute felületén is. Mivel a megjelenésig még van idő, így ezzel a lehetőséggel élhet az Ubisoft, viszont a cég a PC-s portok esetében megpróbálja kerülni a compute shaderek használatát, így ahol lehet, alternatív algoritmust keresnek az adott effektre. Ez viszont nem igazán lehetséges a szél szimulálása kapcsán, így ez az effekt az új generációs konzolok kiváltsága lehet egy rövid ideig. Technikai akadálya viszont a PC-s portolásnak jelen esetben nincs.

Megtudtuk azt is, hogy a PC-s port, ha ki is marad az effektből, akkor is kínál majd extrát, mint például a valamivel jobb tesszelláció. Emellett azok a felületek is több háromszögből állnak majd, melyekhez nem tartozik displacement map. Utóbbi lényegében a sík felületek tesszellálását jelenti, így képminőségre vonatkozó előnnyel nem jár majd. Ezt valószínűleg sokan becserélnék a szimulált szélre, de sajnos nincs beleszólásunk a fejlesztésbe. Az Assassin’s Creed rajongók viszont most már tudják, hogy érdemes a PlayStation 4 felé menetelni, ha a játékot a legjobb minőségben szeretnék élvezni.

Szerencsére az Ubisoft példája inkább a kivételek közé fog tartozni. Információink szerint a Watch_Dogs PlayStation 4-es verziója is szebb lesz, mint a PC-s, de itt nem egy tendencia kezd kibontakozni. Számos fejlesztővel értekeztünk, és megtudtuk, hogy a legtöbben megpróbálnak minden grafikai effektet átmenteni az új generációs portokból a PC-s verziókba. Tökéletesen megegyező képminőséget senki sem ígért, ugyanis ezt sok dolog befolyásolhatja, de abban szerencsére egyetértés van, hogy minimális változtatásokkal megoldhatók az új generációs grafikai effektek PC-n is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés