Hirdetés

Magyarországon az új Philips tévék – árakkal!

A vállalat elhozta hazánkba Android TV-s televízióit, amelyek közül néhányba már saját fejlesztésű és gyártású panel került.

Az talán már köztudott, hogy a TP Vision három évvel ezelőtt felvásárolta a Philips televíziós üzletágát, de az nem annyira, hogy bár az új tulajdonos a vezető LCD panelgyártók között van, eddig a Philips tévékbe más gyártóktól vásárolt kijelző került. Egészen pontosan Samsung és LG volt a beszállító, de Zsupos Anita, a vállalat hazai képviseletének kommunikációs igazgatója elárulta, hogy 2015-re változott a helyzet, hiszen a házon belül előállított paneleket is elkezdték beépíteni a készülékeibe. Ez mindenképpen örömteli lépés a márka életében, és a jövőre nézve egyértelműen reménykedésre adhat okot.

Philips 7600
Philips 7600 [+]

Zsupos Anita azt is elmondta, hogy elmúlt egy-másfél évben komolyan megszilárdultak a hazai pozícióik. A GfK felmérései szerint jelenleg 9%-os piaci részesedéssel bírnak, ráadásul úgy, hogy a hipermarketekben rendszeresen nincsenek is jelen. Ez pedig egyben azt jelenti, hogy a műszaki áruházakban, tehát a Media Marktnál és az Euronicsnál kifejezetten erősek, és az online értékesítésben is jó eredményeket sikerült elérni. Az is kiderült, hogy végre az új Android TV operációs rendszert használó televíziók egy része is megérkezett hazánkba.

Az alábbi táblázatban a jelenleg itthon is megvásárolható Android TV okostévé rendszerrel ellátott készülékek láthatóak a javasolt fogyasztói árral.

2015 őszi Philips tv árak Magyarországon
Típus Képméret Ár
7600 sorozat
65PUS7600 65 hüvelyk 850 000 forint
55PUS7600 55 hüvelyk 520 000 forint
49PUS7600 49 hüvelyk 430 000 forint
7150 sorozat
65PUS7150 65 hüvelyk 750 000 forint
55PUS7150 55 hüvelyk 440 000 forint
49PUS7150 49 hüvelyk 330 000 forint
43PUS7150 43 hüvelyk 280 000 forint
6550 sorozat
55PFT6550 55 hüvelyk 330 000 forint
50PFT6550 50 hüvelyk 270 000 forint
40PFT6550 40 hüvelyk 180 000 forint
32PFT6550 32 hüvelyk 160 000 forint
5550 sorozat
55PFH5500 55 hüvelyk 310 000 forint
48PFH5500 48 hüvelyk 220 000 forint
40PFH5500 40 hüvelyk 160 000 forint
32PFH5500 32 hüvelyk 130 000 forint

Előzmények

Hirdetés