Hirdetés

A Philips kirúgta belépőszintű tévéjéből az androidos okostévé rendszert

Új smart platformmal támad a Philips: jön a Saphi.

Észak-Amerikában a Funai birtokolja a Philips névhasználati jogát, így értelemszerűen az idén Európában és Ázsiában a boltokba kerülő új Philips televíziókat nem állították ki a CES-en. Most azonban eljött az idő, hogy az európai jogtulajdonos, a TP Vision lerántsa a leplet a 2018-as újdonságokról.

Philips 6500 széria
Philips 6500 széria [+]

A vállalat egy amszterdami rendezvényen többek között bemutatta az új belépőszintű televízióit is, azaz a 6500 családot, amely 43, 50, 55 és 65 hüvelykes képátlóval bíró modellekből áll. Ezek mindegyike szavatolja a 4K felbontás megjelenítését, és boldogulnak a HDR tartalmakkal is. Megkapták a Pixel Precise Ultra Engine névre hallgató, képmódosító-képjavító eljárásokat tömörítő csomagot, és a Philips Sound Processing hangzásjavító technológiát. Ennél érdekesebb, hogy egy új okostévé rendszerre, a saját fejlesztésű, Saphi névre keresztelt platformra épülnek az említett termékek, azaz ezekből a modellekből száműzték az eddig alkalmazott Android TV-t.

Mivel sajnos nem voltunk ott Amszterdamban, így nem igazán világos, hogy erre pontosan miért is volt szükség. A háttérben talán az állhat, hogy a termékcsaládba gyengébb hardvert építettek, mint a magasabb kategóriás, továbbra is Android TV-t futtató modellekbe, és nem akarták, hogy akadozás, lassulás rontsa a felhasználói élményt. Az elérhető információk alapján a Saphin keresztül is letölthetőek és futtathatóak alkalmazások, illetve a böngészésre is mód nyílik.

A friss tévék áráról egyelőre konkrétumokat nem árultak el, és a megjelenéssel kapcsolatban is csak annyit lehet tudni, hogy az év közepéig kerülnek a boltokba.

Előzmények

Hirdetés