Hirdetés

A második negyedévben érkezik a Philips dizájnos top tévéje

2013 az első olyan év, amikor a holland Philipsnek már semmi köze nem lesz a Philips tévékhez a néven kívül, hiszen az üzletágat felvásárló TP Vision dönt teljes mértékben az esetleges fejlesztésekről, a dizájnról, és az alkalmazott eljárásokról. Emiatt sokan attól tartottak, hogy a márka elveszti arculatát, és az exkluzív, ám drága Ambilight technológia is eltűnik a készülékekből.

Philips PFL8008
Philips PFL8008 [+]

Szerencsére a félelmek nem igazolódtak be, hiszen a vállalat bemutatta az európai piacra szánt 2013-as televízióit, amelyek között megtalálható a PFL8008 névre hallgató, ambilightos modell is. A szokásoknak megfelelően ebbe is három sor LED került, így a tévét három oldalról övezi fényglória. A modell biztosítja a 3D tartalmak megjelenítését, amihez az aktív shutteres technológiát használja. Megkapta a legújabb fejlesztésű okostévé rendszert, ami állítólag gyorsabb és könnyebben kezelhető, mint az előző verziók, és remélhetőleg sikerül tartalommal, azaz valóban használható alkalmazásokkal is megtömni ezt a szolgáltatást.

Philips PFL8008
Philips PFL8008 [+]

Építettek bele kamerát és mikrofont, amelynek köszönhetően a Skype-on keresztüli videotelefonálás sem ütközik majd semmi akadályba. Viszont, bár adná magát a dolog, a jelek szerint a hang- és gesztusalapú vezérlés kimarad a szolgáltatások közül. Az integrált SimplyShare technológiának köszönhetően könnyedén meg lehet osztani az okostelefonokról vagy tabletekről származó tartalmakat a tévével, a MultiRoom viewing pedig lehetővé teszi, hogy egy második készülék a fő televízión futó tartalmat streamelje vezeték nélküli kapcsolaton keresztül. Az ultravékony sötétszürke kávákkal, és fura alakú talppal ellátott készülék a második negyedévben érkezik a boltok polcaira, ám áráról egyelőre nem szolgált felvilágosítással a gyártó

Előzmények

Hirdetés