PH blog: új Gamepod, új Tudástár!

Új ruhát kapott a Gamepod, így az év elején megújult IT caféval együtt már négy oldalunk illeszkedik az új, 14%-kal hatékonyabb, 37,63%-kal könnyebben olvasható, 82%-ban kódbarátabb Streamline Ultra X ProTM arculatba. Komolyan. Apróbb hiányosságok vannak még egyébként, és igen, a fórum szélső hasábjai sötétítve lesznek pár napon belül. Ja, majd elfelejtettük: mostantól a Gamepod is elérhető mobilról (az új arculat velejárója), igaz, a logót és pár ikont még cserélni kell. Tehát béta.

A másik fejlesztésünk egyelőre béta üzemmódban indul, ő a Prohardver Tudástár, egy legalább 5-6 éve dédelgetett álmunk, amit valamilyen megmagyarázhatatlan okból pont most csináltunk meg. Kap természetesen menüpontot a Prohardver címlapon, amint lejár a béta státusz. Nem, nem a google-i értelemben, hanem mondjuk jövő héten.

E két fejlesztés igazából kötelező kör, akkor is, ha az utóbbi a Prohardveren újdonság. Viszont, mint egy jól felépített amerikai sorozatban, cliffhangerként most mi is bedobjuk, hogy ezek mellett egy sokkal fontosabb, nagyobb lehetőségeket rejtő, kevésbé látványos, de jóval izgalmasabb fejlesztésünk is elkészült, amit terveink szerint egy-két héten belül útjára indítunk. Ez utóbbi egy olyan közösségi tudásbázis (...), ami hosszútávon bármilyen komollyá is kinőheti magát, mi magunk sem tudjuk, mekkora szellemet engedünk majd ki a palackból.

És igen, haladunk közben az új Hardverapróval is, másodszorra nem szeretnénk hibázni a rajttal, épp ezért tesztelünk, finomítunk mindenen már pár hónapja, és egy darabig még fogunk is.

Azóta történt

Előzmények