Hirdetés

Három országban néhányan már játszhatnak androidos játékokkal PC-n

A Google néhány szerencsés ázsiai számára elérhetővé tette a Google Play Games windowsow béta verzióját.

A Google még a tavalyi The Game Awards rendezvényen jelentette be, hogy idén már elérhetővé válnak az androidos játékok Windows rendszert futtató számítógépeken, amelyhez a cég egy dedikált, Google Play Games névre keresztelt indítóprogramot is készít. A folyamat olyannyira jól halad, hogy Dél-Koreában, Hong Kongban és Tajvanon néhány felhasználó számára már elérhető az alkalmazás béta verziója, amelyben egyelőre 25 játékot próbálhatnak ki a szerencsések, köztük olyan címekkel, mint a Mobile Legends: Bang Bang, a Summoners War, a State of Survival: The Joker Collaboration, vagy a Three Kingdoms Tactics.


[+]

A Google az asztali alkalmazást saját maga fejlesztette, annak elkészítésében nem működött együtt a Microsofttal (ahogy azt tette például az Amazon saját alkalmazásboltja fejlesztésekor), és olyan funkciókat is belerakott a programba, mint a játékprofilunkhoz tartozó játékállások és eredmények szinkronizálása, így az eszközök között váltogatva onnan folytathatjuk a mókát, ahol előzőleg abbahagytuk.

Jelenleg természetesen nem sok játék van felkészítve az egérrel és billentyűzettel történő vezérlésre, illetve a nagyobb képernyőre, a windowsos szoftver végleges verziójának megjelenésére viszont ez biztosan változni fog, és egyre több cím lesz élvezhető ebben a környezetben, ebből pedig nem csak a PC-s játékosok, de talán a tableten vagy okostévén játszó játékosok is profitálhatnak majd.

Előzmények

Hirdetés