Hirdetés

Core i3-8350K processzort párosítottak egy módosított Z170-es alaplappal

Ehhez persze egyedi BIOS-t kellett használni, illetve pár funkció még nem érhető el, de a kísérletező felhasználó csak bizonyítani akarta, hogy működhet.

Az Intel még októberben leplezte le az asztali Coffee Lake generációt, amely a pozitívumok mellett hozott egy olyan negatívumot is, hogy dacára az LGA1151-es tokozásnak, új alaplapokat igényel a működéshez. Az ASUS szóvivője azonban nemrég elárulta, hogy a Z270-es alaplapokban is üzemképesek lehetnének a termékek, ugyanis fizikailag nincs nagy különbség, pusztán az energiaellátás változott meg egy picit.

Mára a felhasználók is elkezdték kutatni a lehetőségeket, és egy MSI Z170A XPOWER Titanium alaplapot sikerült úgy módosítani, hogy működött benne a Core i3-8350K jelzésű modell. Legalábbis a processzormagok, és a főbb komponensek, ugyanis az egyedileg módosított mikrokóddal felvértezett BIOS-nak voltak korlátai is. Többek között az IGP-t már nem sikerült aktiválni, illetve az alaplap első PCI Express csatolója sem működött.


(forrás: blog.livedoor.jp) [+]

A kísérletező kedvű felhasználó célja az volt, hogy bebizonyítsa egy Coffee Lake processzor működőképességét egy Z170-es alaplapban. Nyilván a megfelelő háttérrel az alaplapgyártók ennél sokkal többre is képesek lennének, elvégre ne feledjük, hogy az önjelölt tesztelő semmiféle gyártói segítséget nem kapott a módosításaihoz, és ennek ellenére is sikerült a Core i3-8350K mind a négy processzormagját a megfelelő órajelen üzemeltetnie, ráadásul stabilan.


(forrás: blog.livedoor.jp) [+]

Bár az eredményhez mindenképpen gratulálni kell, ebben a formában nem sokat ér, ugyanis gyári támogatás nélkül nehéz lesz megoldani a még fennálló problémákat. Ráadásul kifejezetten nem ajánlott végrehajtani ezt a módosítást, mivel ezzel az alaplap garanciája elvész.

Arra sajnos egyébként nem sok esély van, hogy az alaplapgyártók előálljanak a saját hivatalos BIOS frissítéseikkel, amelyek engedélyeznék a Coffee Lake processzorok működését a régebbi vezérlőhidakkal.

Előzmények

Hirdetés