Hirdetés

A Packard Bell érdekes felületű netbookkal jelentkezett

A felhasználók egy csoportja már kifejezetten rosszul van, amikor meghallja a netbook szót – lelki szemeik előtt egyből megjelenik egy apró szerkezet, amely számukra elégtelen teljesítménnyel és túlságosan apró fizikai adottságokkal rendelkezik. Azonban érdemes helyén kezelni a dolgokat, sokaknak így is megfelelő alternatívát nyújtanak útközben vagy szerényebb igények esetén akár otthon is, és ezt támasztja alá a folyamatosan bővülő kínálat is.


[+]

A Packard Bell sok más gyártóval egyetemben szintén nem temeti a netbookkoncepciót, sőt ők is meglépték a mostanában kötelezőnek mondható, Intel Cedar Trail platformra való frissítést. Az új, 10,1 hüvelykes dot s netbookban ennek értelmében kétmagos Atom N2600-as (1,6 GHz) központi egység munkálkodik, a PowerVR SGX 545-ös alapokra épülő GMA 3600-as IGP-vel kiegészítve. A rendszermemória pontos mennyisége egyelőre ismeretlen, az adatok tárolásáról viszont egy 320 GB-os merevlemez gondoskodik. Megjelenése stílusosnak mondható, a fekete, fehér és bíbor alapszínek olyan egyedi mintázatot kaptak, melyek az ablakon legördülő vízcseppek érzetét keltik – legalábbis a gyártó szerint.


[+]

Billentyűzete igyekszik a lehető legnagyobb alapterületet igénybe venni, így a normál méretekhez képest 93%-os billentyűkön a legtöbben már aránylag kényelmesen tudnak gépelni. A kor követelményeinek megfelelően beépített Wi-Fi és a Bluetooth adapter mellett 0,3 megapixeles webkamera és HDMI csatlakozó is található. Utóbbi otthoni mozizásnál hasznos lehet, de Blu-ray filmek lejátszásához már nincs elég szufla a gépben. Hatcellás akkumulátorával a 8 órás üzemidő sem elképzelhetetlen.


[+]

A Packard Bell dot s pontos vételára még ismeretlen, annyit azonban már lehet tudni, hogy Magyarországon márciusban válik elérhetővé.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés