Hirdetés

Olcsóbbak lehetnek az OLED tévék és monitorok

Japán feloldotta a Dél-Koreával szemben korábban meghozott, nyersanyagokra vonatkozó embargókat.

Politikai feszültségek miatt a japán kormány 2019-ben úgy döntött, hogy korlátozza néhány nyersanyag Dél-Koreába irányuló exportját, között megtalálható volt a fluorozott poliimid, a rezisztréteg, illetve a nagy tisztaságú hidrogén-fluorid.


[+]

Ezek mind kulcsfontosságú szerepet játszanak bizonyos típusú OLED kijelzők előállítása és gyártása során. Amennyiben pedig hiánycikknek számítanak, az értelemszerűen megemeli e megjelenítők árát is.

Most viszont a két ország közötti feszültség enyhülésével párhuzamosan a japán kormány úgy határozott, hogy feloldja ezeket a korlátozásokat. Ebből fakadóan ezen nyersanyagok értékesítése a dél-koreai vállalatok számára mostantól lehetségessé válik, aminek hála jelentősen csökkenhetnek az OLED televíziókba, illetve monitorokba szánt megjelenítők előállítási költségei, és így végső soron az áruk is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés